Új tervek a HEET-nél - Nemzetközi felállásra válthatnak

Új tervek a HEET-nél - Nemzetközi felállásra válthatnak

DeadFox például biztosan nem marad a csapat tagja.

A K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság VALORANT kupájának kezdetével már láthattuk, hogy történtek változások a HEET VALORANT csapatában. DeadFox például "csak" csereként szerepel már a felállásban és az is biztos már, hogy a K&H MN3B-en túl sem marad a csapattal. Pontosan nem tudni, hogy mit hoz számára a jövő, sokan persze arra tippelnek, hogy egy másik csapatba igazol.

Komoly tervekkel készül a jövőre a HEET, igaz sok részletet nem árultak el. Tegnap este tettek közé egy rövid közleményt, hiszen rengeteg volt már a kérdés a szurkolók között, többségében azokat próbálták megválaszolni. Ez alapján pedig akár újabb cserékre is számíthatunk, sőt, az is benne van a kalapban, hogy nemzetközi felállásra váltanak.

A csapat jelenlegi helyzete

"Ami a közeljövőt illeti, több játékost is ki fogunk próbálni és arra is vannak terveink, hogy nemzetközi felállásra váltsunk. Persze a magyar kapcsolatot a jövőben is tartani szeretnénk. VictorsoN a csapat új edzője, de itt az ideje bővíteni a staffot is."

A jövő

"Jelenleg semmi sincs kőbevésve a VALORANT csapatunkkal kapcsolatban. Több mindent ki szeretnénk próbálni és a lehető legjobbat szeretnénk kihozni a helyzetbeől."

Academy csapat

"Jelenleg is azon dolgozunk, hogy elindítsuk az Academy csapatunkat, a kapitányukat már meg is találtuk. Reméljük, hogy hamarosan újabb híreket oszthatunk majd meg veletek erről."

A célok

"A céljaink persze továbbra is változatlanok. Az európai lehető legmagasabb szinten szeretnénk játszani és a régió legjobbjaivá válni."

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

a borítóhoz használt kép forrása: facebook.com/HEET.GG

Kövess Minket!