Bukarestben rendezik meg a legnagyobb összdíjazású e-sport versenyt!

De nem a szokott időben, nyár helyett ugyanis ősszel zajlik majd az esemény.

Két hete derült ki, hogy a svéd kormány lemondott a Dota 2-es The International esemény megszervezéséről. A világ legnagyobb összdíjazású versenyének tehát költöznie kellett, de csak most derült ki, hogy a Valve hol tudott helyet találni az évente megrendezésre kerül - bár tavaly a koronavírus miatt elmaradó - rendezvényének. A mostani bejelentés szerint a tizedik világbajnokság Romániában, pontosabban Bukarestben, az ország legnagyobb arénájában kerül megrendezésre. Miután csak most került pont a helyszín érintő történet végére, így az időpont is változik, és a szokásos augusztus helyett októberben küzdhetnek meg a legjobb csapatok.

A csoportmérkőzéseket október 7-10., míg a rájátszást október 12-17. között tartják meg. A tornán a tavaly összegyűjtött 40.018.195 dollárt osztják szét a csapatok között.

A Valvenak azért kellett végül változtatnia az eredetileg Stockholmban megtartandó események, mert a svéd kormány és sportszövetség nem szavazta be az e sportot a sportági szövetségbe. Ezek szerint a világ egyik legnagyobb e-sport országának vezetése még mindig nem ismeri el ezt az irányzatot sportként.


Kép forrása: oneesports.gg

Mindenesetre egyelőre teljes bizonyossággal állítható, hogy idén nem marad el a The International, nézőkről egyelőre nem volt még szó, ezért kérdéses vajon kockáztat-e a Valve ezen a téren.

Az eddigi csapatok melyek biztos résztvevői a TI10-nek:

  • EG
  • Virtus.Pro
  • PSG.LGD
  • Quincy Crew
  • Invictus Gaming
  • T1
  • Team Secret
  • Team Aster
  • ViCi Gaming
  • Alliance
  • BeastCoast
  • Thunder Predator
  • Team Spirit
  • Undying
  • SG e-sports
  • Fnatic

A nyugat-európai és kínai selejtezők pedig jelenleg is zajlanak, innen még összesen 2 csapat kvalifikálja magát a rendezvényre.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Borítókép forrása: gosugamers.net

Kövess Minket!