Magyar játékosnak szurkolhattok a virtuális futball Eb-n.
Az Európai Nemzetek Kupája második felvonását augusztus 20-25. között rendezik meg az ukrajnai Krivoy Rog városában. Az Európai E-sport Szövetség (EEF) által évente megrendezett versenyen idén 12 nemzeti csapat indulhat majd Európából, ahol a játékosok az eFootball PES 2020 játékában mérhetik össze a tudásukat az 5000 dolláros összdíjazásért.
A Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) nemzetközi e-sport szövetségi kapcsolódása nyomán jogosult a kontinentális és világeseményekre válogatott játékosokat, csapatokat delegálni több játékban is, így hazánk képviseletében, a Magyar E-sport Szövetség által delegált versenyző, Keresztes “CUJO” Hunor öltheti magára a magyar mezt.
“ Óriási megtiszteltetés számomra, hogy egy nemzetközi megmérettetésen hazámat képviselhetem, Magyarország válogatottjaként minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a sikeres szereplés érdekében” - nyilatkozata Keresztes Hunor
Keresztes "CUJO" Hunor
“A Magyar E-sport Szövetség idén először indította útjára az IeSF futball szimulátor világbajnokságának magyar selejtezőjét, mely egyben kvalifikálta a győztest a Európai Nemzetek Kupája versenyre is. Ezzel is szorosabbra fűzve a kapcsolatot az Európai E-sport Szövetség, a Nemzetközi E-sport szövetség és a versenyen résztvevő országok e-sport szövetségei között - tette hozzá Biró Balázs György, a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) elnöke.
A bajnokságot az EEF rendezi, a Nemzetközi E-sport Szövetséggel (IESF), az Ukrán E-sport Szövetséggel (UESF) és a helyi partnerrel, az Ukrán E-futball Szövetség együttműködésével.
“Az első, nagyon sikeres, EEF által rendezett, közösségi Európai Nemzetek Kupája után, szeretnénk létrehozni egy nemzetközi versenyt, ahol Európa mostani és a jövőbeni tehetségei megmutathatják mit is tudnak. Mérhetetlenül hálásak vagyunk, hogy az ukrán partnereink ennyire hisznek az európai e-sport fellendítésében.” - mondta Karl Cagáň, az Európai E-sport Szövetség elnöke.
Az eFootball PES 2020 bajnokságán a következő országok vesznek majd részt: Azerbajdzsán, Horvátország, Cseh Köztársaság, Magyarország, Macedónia, Montenegró, Portugália, Románia, Szerbia, Szlovákia, Törökország és Ukrajna.
“Ukrajnában megvan a legújabb és legkorszerűbb technika arra, hogy nemzetközi e-sport eseményeket tartsunk és most büszkén adunk otthont az Európai Nemzetek Kupájának. Partnereink és a helyi kormányzat segítségével egy felejthetetlen eseményt rendezünk!” - mondta Ivan Danishevsky, az Ukrán E-sport Szövetség tanácsának vezetője.
A Európai Nemzetek Kupájának első felvonása egy társadalmi cél mentén jött létre, ugyanis a COVID-19 fertőzés elleni harchoz gyűjtöttek a résztvevő országok támogatásokat. A League of Legends, Counter Strike: Global Offensive és eFootball PES 2020 versenyjátékok első győztesei Macedónia, Cseh Köztársaság és Szerbia voltak.
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!