Harcba indulnak: Kihirdették a Magyar E-sport Válogatott világbajnoki játékoskeretét

Harcba indulnak: Kihirdették a Magyar E-sport Válogatott világbajnoki játékoskeretét

Öt játékban képviselik hazájukat a legjobb magyar esportolók a nemzetközi mezőnyben.

Bemutatkozott Magyar E-sport Válogatott világbajnoki kerete, amelynek tagjai három versenyjátékban lesznek ott a szeptemberi 15. IESF Világbajnokságon Romániában. A nemzeti lottótársaság a tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is a kiemelt szponzorként támogatja a dinamikusan fejlődő e-sport-szektor professzionális játékosainak felkészülését, azaz a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ) 2023-ban is folytatja stratégiai együttműködését.

Ezeket olvastad már?

A Szerencsejáték Zrt. és a Magyar E-sport Szövetség 2021-ben kötötte meg stratégiai együttműködését, amellyel hozzájárul a HUNESZ által meghatározott sportágfejlesztési és társadalmi szemléletformálási célok megvalósításához. 2022-ben szintet lépett a stratégiai együttműködés a Magyar E-sport Válogatott főszponzorációs megállapodásával, amelynek révén a nemzeti lottótársaság a hagyományos magyar sportok mellett a magyar e-sport legjelentősebb eseményeit és nemzeti kiválóságait is támogatja.

„Büszkék vagyunk rá, hogy egy ilyen komoly ütemben fejlődő sportszakágat támogathatunk és ezzel hozzájárulunk a magyar e-sportolók sikeres felkészüléséhez. Örömteli, hogy a Válogatott már a világbajnokság előtt komoly sikereket ért el  nemzetközi megmérettetéseken. Az Európa Játékok idén debütált E-sport Bajnokságán, szenzációs teljesítménnyel bronzérmet szerzett a Magyar E-sport Válogatott Rocket League együttese. Az e-sportfogadást szinte napra pontosan három éve vezettük be a portfóliónkba, és az azóta eltelt idő bebizonyította, hogy a magyar fogadók megszerették a kínálatot. Az egyik legnépszerűbb termékünkként további dinamikus növekedést várunk a szegmensben a következő évekre is mind a lottózókban mind a digitális sportfogadás területén” – emelte ki Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója.

„Külön öröm számunkra, hogy a Szerencsejáték Zrt. továbbra is kiemelt hangsúlyt fektet az e-sportra, és stratégiai együttműködésünk keretében 2023-ban is főszponzorként támogatja a Magyar E-sport Válogatottat. A Magyar E-sport Szövetség márciusban rendezte meg a nemzeti válogatóversenyeket négy játékban – a Counter-Strike: Global Offensive, az eFootball 2023, a PUBG MOBILE és a TEKKEN 7 platformjain – a Magyar E-sport Válogatott keretének a  meghatározására. A Nemzetközi E-sport Szövetség saját szervezésű kvalifikációs bajnokságokat rendezett a különböző régiókban, ezek alapján Counter-Strike: Global Offensive csapatunk európából 3. helyen kvalifikálta magát. A két egyéni
játékban: eFootball 2023 és TEKKEN 7, a világszövetség versenyeire közvetlenül a nemzeti válogatóversenyek győztesei képviselelhetik Magyarországot. EFootballban Varga Bendegúz (TrollFoci- Hálószaggató Esport), TEKKEN 7-ben pedig Ambrus Zoltán (MTK Budapest Esport) utazik a romániai vb-re” – nyilatkozta Biró Balázs, a Magyar E-sport Szövetség elnöke.

Bánhegyi Zsófia és Nagy Krisztina

A hét fős Magyar E-sport Válogatottnak a tavalyihoz képest rövidebb felkészülési idő állt rendelkezésére, mivel az IESF idén jóval korábban, augusztus 24. és szeptember 4. között rendezi meg a 15. világbajnokságot Romániában. A Szerencsejáték Zrt. és a Magyar E-sport Szövetség ezúttal is igyekezett minden támogatást megadni nemzeti kiválóságaink számára, akik ennek köszönhetően például idén is edzőtáborokban készülhettek fel a nemzetközi megmérettetésekre.
A Magyar E-sport Válogatott mérkőzéseit az Esport1 szakértőkből álló kommentátor gárdája élőben közvetíti majd a portál Twitch és YouTube csatornáján, valamint Facebook oldalán.

Bánhegyi Zsófia, Biró Balázs és a Rocket League-válogatott

A Magyar E-sport Válogatott 2023-as keretét az alábbi játékosok adják:

Rocket League

Nagy Richárd - Negsy

Horváth Bence - Mstr.

Orbán Dominik - Meshinn

CS:GO

Homoki Áron - Aaron

Török Norbert - msN

Fercsák András - coolio

Fodor Levente - fleav

Hebők Xaver - xavi

DOTA2

Kaszás Tamás - lowskill

Csáky Gergely - Csaky

Tarjáni Dominik - Drizzt

Burkus Bence -Solar

Schöffer Erik - seriks

PUBG MOBILE

Prókai Zsolt - T1GER777

Molnár Hunor - RYZENN

Nagy Gábor - NARANCS

Török László - BASIC

TEKKEN

Ambrus Zoltán - Genzo

eFootball

Varga Bendegúz - BendeJuice

Nagy Krisztina - Kriszti

Kövess Minket!



Gamer szótár