Rocket League: A hétvégi Hungarian Open nyílt selejtezőkre is hangolódtak a csapatok a második heti kupán

Rocket League: A hétvégi Hungarian Open nyílt selejtezőkre is hangolódtak a csapatok a második heti kupán

Továbbra is nyílt a nevezés a liga nyílt selejtezőire, a cikkben el is érhetitek a regisztrációt.

2021. szeptember 16-án a második heti kupával folytatódott a Hungarian Open 2021-2022-es szezonja. Múlt héten 26 csapat feszült egymásnak az első heti kupán, amellyel kezdetét is vette a szezon. A héten viszont a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság Őszi Rocket League Ligája is elrajtol az első nyílt selejtezőkkel, így a mezőny egy része akár ezekre is készült tegnap este.

2. őszi heti kupa

22 csapattal vette kezdetét végül a tegnapi megmérettetés, amelyen - a múlt héttel ellentétesen - jóval több párharcon tudott legalább 1 mérkőzést nyerni a később vesztes fél. A papírforma viszont végül igazolódott, ugyanis az MTK Budapest végzett az 1. helyen, a döntőben a WiLD MultiGaming csapatát 3-1 arányban felülmúlva. A bronzmérkőzésen pedig nemcsak visszavágót láthattunk, hanem ez sikerült is, ugyanis az Exhelp Gaming Alpha 3-2 arányban felülmúlta a Future Esportsot: múlt héten fordított arányban, 3-2-re még a Future Esports nyert.

A Hungarian Open 21-22: 2. őszi heti kupa eredményei

Végeredmény

Legjobb 8

  • 1. hely (+300 pont): MTK Budapest (Gogi, richmond, shadix)
  • 2. hely (+180 pont): WiLD MultiGaming (Kriszcsön, NrB, trolley)
  • 3. hely (+90 pont): Exhelp Gaming Alpha (7hy, maixY, Tigris, Pyr0MarK.)
  • 4. hely (+40 pont): Future Esports (m1lan, Mstr, Spectra, Peny)
  • 5-8. hely (+20-20 pont):
    • DVTK Vikingek (BarnusS, Daem0nXL, Jozsikahh, Tazuuul)
    • KmK Esport (heavylton, Medi, Szega, ŁCDF)
    • Spirit GamingI (DARKSIDE, Nbika555, SieO)
    • Exhelp Gaming Bravo (Delta, KickScope, Swing)

Ne maradj le a K&H MNEB Őszi Rocket League Liga selejtezőiről

2021. szeptember 18-án és 19-én, szombaton és vasárnap az első kettő nyílt selejtezővel veszi kezdetét a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság Őszi Rocket League Ligája. A nevezés továbbra is nyílt, nézzük a selejtezőkről a legfontosabb tudnivalókat:

  • Vigaszágas-kieséses rendszerű a lebonyolítás, azaz a második vereség esetén ér véget számotokra a selejtező;
  • Minden párharc Best of 3;
  • Egy nyílt selejtezőről 6 csapat jut tovább a zárt selejtezőbe.
  • 1. selejtező:
    • Időpontja: szeptember 18. (szombat) 14:00
    • Regisztrációs határideje: szeptember 18. (szombat) 13:00
  • 2. selejtező:
    • Időpontja: szeptember 19. (vasárnap) 14:00
    • Regisztrációs határideje: szeptember 19. (vasárnap) 13:00

Mindkét selejtezőre a regisztráció továbbra is nyílt, sok időtök viszont már nincs, a verseny Smash.gg oldalán le is tudjátok adni nevezéseteket. Sok sikert kívánunk minden csapatnak!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!