Franciaország ellen kezdi meg szereplését a Dota 2 magyar válogatott

Az IeSF világbajnokság európai selejtezőjében két ellenfele lesz Magyarországnak a D csoportban.

Különös utat járt be a Dota 2 az elmúlt évtizedet tekintve az IESF Esports World Championship sorozatában, hiszen 2014-ben már egyszer része volt a vb-nek, utána visszont hosszú csönd következett, majd 2019-ben újra feltűnt a palettán a MOBA. Aztán a legjobb dolog akkor történt meg, mikor a Magyar E-sport Szövetség tavaly decemberben felvételt nyert a Nemzetközi E-sport Szövetség soraiba, így idén már hazánk is küldhet csapatot a vb-re. Egy válogatóverseny végén pedig kialakult a keret is, így Magyarországot Solar, lowskill, Khealim, Drizzt, Zen ötöse fogja képviselni az európai selejtezőben. Itt a D jelű trióba kerültünk, ellenfeleink között pedig ott lesz Franciaország és Olaszország.

Egyik nemzetnek sincs hosszú eredménysora, Franciország például legutóbb 2016-ban mérettette meg magát a ProDotA National Cupon, ahol szintén a D csoportban kaptak helyet, de csúnya lebőgés lett a vége. Az akkori csapat Ceb és Paris vezérletével három vereséget szenvedett és kiesett a tornáról. A mostani válogattjuk az AtX-, Zeppelin, Sky, Yzann, Dayshi ötösből áll, és egyedül az utolsó játékosról kering némi információ az interneten. Ő viszont nem egy rossz player, őt tartották a második legnagyobb rangú franciának Ceb mögött, de jelenleg csak fél-profi játékosként űzi a Dota 2-t. Korábban a Starcraft 2-ben is igyekezett már megmutatni a tudását, mostanában viszont a Zero Inter együttesének a tagja, amelyről szintén nem igazán tudni sokat a Dota 2 berkein belül. A 27 éves játékos support pozícióban szeret játszani, így alighanem az ő vezérletével igyekszik majd legyőzni minket Franciaország. AtX- legutóbb néhány hónapja az Ad Honores csapatával nyerte meg az FTV League S7 kiírását. Ebben az együttesben játszik Zeppelin és Yzann is, tehát egy elég összeszokott trióról van szó, akik közül AtX- a carry, Zeppelin az offlaner és Yzann a hard support szerepét tölti be. Sky pedig szintén egy régi motoros, hiszen ő már 2013 és 20114-ben is részt vett több versenyen, és időnként a kisebb tornákon előkelő helyeken végzett.

Azt nem tudni, hogy együtt öten mennyire erősek, ezért nem árt kicsit óvatosnak lennie a magyar játékosoknak, ha nyerni akarnak. A magyar válogatott Franciaország elleni mérkőzéseit ma este 19:30-tól élőben tudjátok követni az esport3tv Twitch csatornáján Doedie tolmácsolásában. Az összecsapást BO3-ban játszák le a felek.

MONDD EL A VÉLEMÉNYED KOMMENTBEN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!