Megvan a HO Négyes Döntőjének első résztvevője - íme az 5. forduló minden eredménye

Megvan a HO Négyes Döntőjének első résztvevője - íme az 5. forduló minden eredménye

Hagytak bőven izgalmat a csapatok az utolsó fordulóra is, nyílt a küzdelem a kiesés elkerüléséért és a rájátszás eléréséért.

November 13-án és 14-én az 5. forduló küzdelmeit követhettük figyelemmel a Hungarian Open 2021-22: K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság Őszi Rocket League ligájának 1. osztályában. Szombaton 5, vasárnap 4 találkozó került lebonyolításra, ez a hétvége pedig több kérdést megválaszolt, még többet viszont előre feltett a záró fordulóra.

A szombati közvetítést ezen a linken, a vasárnapit pedig itt tudjátok visszanézni.

LvL Up Esport vs. KmK Esport

Támadásban kicsit veszélyesebb tudott lenni a LvL Up Esport az első mérkőzéstől kezdve, azonban még a közel 100%-os helyzeteiket is védeni tudta a KmK, saját kapujuk előtt viszont már nem tudtak annyira magabiztosak lenni és 3-0-ra nyert végül a KmK Esport. A második találkozó hasonló mederben zajlott, ezúttal is csak a KmK szerzett csak gólt, így 2-0-ra vezettek. A harmadik meccsen született meg az első LvL Up találat, sőt kétszer is sikerült gólt lőniük, azonban a védekezésük ezúttal kevésbé tudott jól zárni, így ezúttal is vereséget szenvedtek.

Végeredmény

LvL Up Esport 0 - 3 KmK Esport (0-3, 0-2, 2-4)

Budapest Five vs. Thinking

Mindkét csapat komoly veszélyt tudott kifejteni ellenfele kapujára, ám míg a Thinking nem tudott sokszor betalálni, a Budapest Five viszont jóval többször. A második találkozó jóval szorosabban alakult, mint az előző, és úgy tűnt, hosszabbítás fog dönteni, de az utolsó másodpercekben eldöntötte a címvédő. Ez nem zavarta meg a Thinkinget, amely jobban rákapcsolt a harmadik meccsen és rendkívül közel is állt a meccsgyőzelemhez, de pixeleken múlott a sikerük - nem úgy a Budapest Five-nak, akik végül 3-0-ra tudtak nyerni.

Végeredmény

Budapest Five 3 - 0 Thinking (4-1, 3-2, 3-2 (+0:17))

DVTK Vikingek vs. Afterglow Esport

Látszott a csapatok játékán, hogy a kiesés elől menekülnek mindketten, ennek megfelelően is játszottak az első pillanattól kezdve. Bár az Afterglow többször tudott veszélyeztetni, a DVTK állta a sarat és ugyanannyi találatot is tudott szerezni 5 perc alatt az első két mérkőzésen is, mint az ellenfele - a hosszabbításokban viszont rendre nem nekik jött ki jól a lépés. Talán ez meg is viselte már a csapatot, mert az Afterglow a 3. mérkőzésen ellenfele fölé tudott nőni gólokban és mutatott játékban is, így megérdemelten nyertek.

Végeredmény

DVTK Vikingek 0 - 3 Afterglow Esports (3-4 (+0:33), 2-3 (+0:10), 1-4)

Team Plague vs. Future Esports

A hétvége egyik rangadója az előzetesen vártakat bőven hozta, felváltva hol az egyik, hol a másik csapat alakított is veszélyes helyzetet, nem is bírtak dűlőre jutni a rendes játékidőben az első meccsen, így jöhetett a ráadás, melynek végén a Future Esports örülhetett. A vereség pedig mintha megbilincselte volna a Team Plague-et, semmi se akart összejönni a csapatnak, a Future Esportsnak viszont annál inkább, rendre csak ők tudtak betalálni, kapott gól nélkül zárták a 2. és 3. mérkőzéseket.

Végeredmény

Team Plague 0 - 3 Future Esports (3-4 (+2:08), 0-6, 0-2)

Budapest Five vs. Spirit Gaming

Második összecsapására készült a Budapest Five a hétvégén, az ellenfelük pedig az a Spirit Gaming volt, amelynek felemásan alakultak a mérkőzések, olyan tekintetben, hogy amikor a védekezésük működött jól, a támadásaik hagytak kívánni valót maguk után, míg amikor több gólt is tudtak lőni, a védelmük volt lyukas. Kevés esélyük is volt így győzelmet elérni, nem is sikerült: a Budapest Five 3-0 arányban múlta felül az alakulatot.

Végeredmény

Budapest Five 3 - 0 Spirit Gaming (3-0, 3-2, 3-0)

Illés Akadémia Spirit vs. Budapest Five

A levegőt is próbálkozott ellenfelétől elszívni a Budapest Five, és bár be tudták szorítani ellenfelüket saját kapujuk elé, jól állta a sarat az Illés Spirit, igaz többször is kapitulált a védelmük. A második találkozón ugyan több gólt tudott lőni a BP5, de a hajrában az első gólját szerezve szépített az IAS, a harmadik meccsen pedig vezetést is tudott szerezni. 0-1-ről viszont fordított a BP5 és nyert 3-0-ra.

Végeredmény

Illés Akadémia Spirit 0 - 3 Budapest Five (0-5, 1-7, 1-4)

SPÁRTAIAK vs. Budapest Five

Az előző győzelmük után lendületben maradt a Budapest Five és a tabellán közvetlen mögöttük elhelyezkedő SPÁRTAIAK ellen is több gólt tudott lőni az első meccsen. A második jóval szorosabb meccset hozott, sokáig döntetlen volt az állás, de a hajrában ismét a címvédő örülhetett. A harmadik találkozó jóval gólgazdagabb mérkőzést hozott, a rendes játékidőben mindkét csapat 3-3 találatot tudott szerezni, a hosszabbításban viszont a Budapest Five örülhetett.

Azzal pedig, hogy mindegyik mérkőzésüket 3-0-ra tudták megnyerni, azt jelentette, hogy az utolsó fordulóban megrendezendő WiLD MultiGaming elleni mérkőzéstől függetlenül biztosan a B csoport első helyén végeznek a csoportkör végén, így ott lehetnek a december 11-én a Gamerlandben megrendezett Négyes Döntőn.

Végeredmény

SPÁRTAIAK 0 - 3 Budapest Five (2-6, 1-2, 3-4 (+0:24))

MTK Budapest vs. KmK Esport

Az 1. helyért vívott küzdelemben óriási iramban kezdett mind a két csapat, és bár a hajrában vezetést tudott szerezni az MTK az 1. mérkőzésen, még ki tudott egyenlíteni a KmK, a hosszabbításban pedig a győztes gólt is megszerezték. A második találkozó viszont inkább szólt az MTK Budapestről, a KmK egy ideig tudta tartani a lépést, viszont a játékidő vége felé nagyobbra nőtt a különbség. A 3. találkozótól kezdve pedig még csak gólt sem tudott lőni a KmK, az MTK viszont egyaránt 4-4 találatot szerzett, így végül 0-1-ről fordítva nyert a csapat 3-1-re, karnyújtásnyi távolságra kerültek így az A csoport 1. helyéhez.

Végeredmény

MTK Budapest 3 - 1 KmK Esport (2-3 (+0:04), 5-2, 4-0, 4-0)

LvL Up Esport vs. Exhelp Gaming

Valamilyen szinten ez is kiesési rangadónak volt tekinthető előzetesen, egy vereséggel ugyanis veszélyesen közel került volna az utolsó helyhez a LvL Up, míg az Exhelpnek utolsó előtti csoportkörbeli mérkőzésén mindennél jobban szüksége lett volna a szezonbeli első győzelmére. Ennek megfelelően is kezdett a csapat az első meccsen, a másodiktól kezdve elképzeléseikbe viszont rendre hiba csúszott, ezeket pedig büntetni tudta a LvL Up: előbb kiegyenlítették a szettbeli állást, majd a 3. meccsen egy hosszú ráadást követően nyerve fordítottak is. A negyedik meccsen közel került a vereséghez az Exhelp, azonban az újabb ráadásban immáron ők tudtak betalálni, jöhetett a döntő meccs. Itt 1-0-ra és 2-1-re is vezetett az Exhelp, a LvL Up Esport viszont mindkettőt kiegyenlítette, a hajrában pedig a győztes gólt megszerezve még közelebb lökte a kiesés felé ellenfelét.

Végeredmény

LvL Up Esport 3 - 2 Exhelp Gaming (1-2, 3-2, 2-1 (+3:41), 1-2 (+2:44), 3-2)

Tabella állása 5. fordulót követően

A csoportkör az 6. fordulóval november 20-án és 21-én zárul, ezt követően veszi kezdetét a rájátszás. A mérkőzéseket a HungarianRLTournaments Twitch-csatornáján tudjátok élőben is követni.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!