Rocket League: Kiegyenlített és szoros mérkőzéseket hozott a Hungarian Open 4. fordulója

A 11 összecsapáson mindösszesen háromszor született 3-0 arányú végeredmény.

11 párharccal folytatódott a Hungarian Open 2021-22: K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság Őszi Rocket League ligája, a november 6-án és 7-én megrendezett 4. fordulóban. Szombaton 6, vasárnap 5 találkozó került képernyőre és az alábbi eredmények születtek végül:

Team Plague vs. LvL Up Esport

Kissé pontatlanul kezdett a Team Plague, annál jobban a LvL Up, így az első mérkőzés utóbbi csapaté lett. A második találkozótól kezdve viszont egyre több ki nem kényszerített hibával játszott a LvL Up, a Team Plague pedig nemcsak saját játékát is rendezni tudta, hanem az ellenfél hibáit is kihasználta, így végül fordítottak és nyertek 3-1-re.

Végeredmény

Team Plague 3 - 1 LvL Up Esport (2-4, 4-1, 3-2 (+0:38), 4-3)

DVTK Vikingek vs. KmK Esport

Kis túlzással már a második mérkőzés elejére eldőlt a párharc. A DVTK becsülettel küzdött, de a KmK az első mérkőzésen még kissé akadozó gépezettel is nyerni tudott, a folytatásban pedig olyan érzése lehetett a nézőknek, hogy félgőzzel játszik a csapat - így is magabiztos különbséggel győztek.

Végeredmény

DVTK Vikingek 0 - 3 KmK Esport (1-3, 1-6, 0-6)

Future Esports vs. Afterglow Esports

Az első mérkőzés ki-ki küzdelmet hozott, a Future Esports jobban kezdett, az Afterglow viszont fel tudott zárkózni, az egyenlítés azonban elmaradt. A második összecsapáson ez viszont sikerült, sőt az összesítésbeli egalizálást is el tudták érni. Ettől mintha felébredt volna a Future Esports és a további két találkozón már magabiztosabban tudtak játszani, erre pedig nem volt válasza már az ellenfélnek.

Végeredmény

Future Esports 3 - 1 Afterglow (4-3, 1-2 (+0:24), 5-2, 4-0)

WiLD MultiGaming vs. SPÁRTAIAK

A forduló rangadója már az első másodperctől kezdve igazolta az előzetesen elvártakat, magas iramú mérkőzést láthattak a nézők, amely első két összecsapásán kisebb meglepetésre, ám cseppet sem érdemtelenül egyaránt a SPÁRTAIAK csapata nyert. A WiLD össze tudta magát szedni a további két találkozón, és előbb nagy arányban, majd szoros különbséggel nyertek, így jöhetett az 5. mérkőzés. Úgy tűnt, a SPÁRTAIAK rendes játékidőben megnyerik, a WiLD azonban 4 másodperccel a vége előtt egyenlített, így jöhetett a hosszabbítás, amelynek a végén a SPÁRTAIAK örülhettek.

Végeredmény

WiLD MultiGaming 2 - 3 SPÁRTAIAK (2-3 (+1:50), 2-3 (+2:35), 6-0, 5-3, 2-3 (+1:05))

MTK Budapest vs. DVTK Vikingek

Agresszívabb volt egy fokkal a DVTK ezen az összecsapáson, mint amennyire a KmK ellen voltak, az MTK azonban teljes mértékben uralta a mérkőzést és kevés lehetőséget igyekezett hagyni ellenfelének - azt a keveset viszont ki tudta használni a diósgyőri csapat. Összesítésben így sem volt sok esélyük a győzelemre, magabiztosan tudott nyerni az MTK Budapest.

Végeredmény

MTK Budapest 3 - 0 DVTK Vikingek (5-2, 3-2, 5-1)

Alcohol Damaged Penguin Squad vs. Illés Akadémia Spirit

Első győzelmére készült mindkét csapat a szezonban, az ADPS pedig az elejétől kezdve összeszedettebb játékot tudott nyújtani, az első két mérkőzést kapott gól nélkül nyerték meg. Az Illés azonban remekül bizonyította (a WiLD-hoz hasonlóan), hogy 0-2-ről sincs még veszve semmi, mert óriási formajavuláson átesve sikerült az egyenlítés. Az 5., döntő találkozón azonban rendre az ADPS akarata érvényesült és bár az elején tudta tartani a lépést az IAS, a végén mégis a pingvinek örülhettek.

Végeredmény

Alcohol Damaged Penguin Squad 3 - 2 Illés Akadémia Spirit (3-0, 2-0, 3-5, 0-6, 6-3)

WiLD MultiGaming vs. Spirit Gaming

Adódott a kérdés az elején, mennyire tudta összeszedni magát a WiLD az előző vereségét követően. Jobban is játszottak, a védelmüket azonban így is többször tudta mattolni a Spirit Gaming. A párharc szép sormintát hozott, a WiLD amikor nyert egy mérkőzést, a soron következő a Spirit Gamingé lett, végül összesítésben a WiLD örülhetett 3-2 arányban.

Végeredmény

WiLD MultiGaming 3 - 2 Spirit Gaming (4-2, 1-2, 3-0, 1-3, 5-2)

SPÁRTAIAK vs. Thinking

Óriási lehetőség kapujában állt a SPÁRTAIAK csapata és a csoport legalább második helye felé egy nagy lépést tehettek volna meg egy újabb győzelemmel. A Thinking azonban a szezonban talán legjobb formáját nyújtotta és kevés lehetőséget engedett az ellenfélnek, az első két mérkőzés szűk különbséggel ugyan, de az övék lett. A harmadik találkozón 3 góllal nyerve tudott szépíteni a SPÁRTAIAK csapata, a 4. találkozó azonban ugyanilyen különbségű Thinking győzelmet hozott, így tekintve, hogy a WiLD korábban 3-1-re megverte a Thinkinget, egy körbeverés alakult ki a B csoportban.

Végeredmény

SPÁRTAIAK 1 - 3 Thinking (1-2, 0-1, 4-1, 0-3)

MTK Budapest vs. Team Plague

A forduló másik legjobban várt találkozója volt ez az összecsapás, az A csoportban egyaránt veretlen két csapat küzdött meg. Álmosan kezdett a Team Plague az első mérkőzésen, az MTK így magabiztosan tudott nyerni - a második találkozón viszont hiába volt több helyzete az előző szezon ezüstérmesének, nem tudott betalálni, nem úgy a Team Plague, akik így egyenlítettek összesítésben. A harmadik meccsen ehhez képest hibát hibára halmozott a Plague, az MTK így nagy arányban győzött, a negyedik találkozó pedig úgy tűnt, gól nélküli döntetlennel megy hosszabbításra, azonban az MTK egy nulla másodperces góllal nyert.

Végeredmény

MTK Budapest 3 - 1 Team Plague (6-3, 1-2, 6-1, 1-0)

WiLD MultiGaming vs. Alcohol Damaged Penguin Squad

Lendületesen játszott a WiLD az első mérkőzésen, az ADPS ugyan egyszer így is be tudott találni, azonban a játékidő java részében saját kapujuk elé voltak beszorulva, több ízben ráadásul be is talált az ellenfél. A második találkozóra össze tudták szedni magukat a pingvinek és szorosabb védelemmel tudtak operálni, azonban így is több találat fűződött a WiLD nevéhez. A harmadik összecsapáson végül hosszabbítás döntött, amelyben ismét a WiLD tudott betalálni.

Végeredmény

WiLD MultiGaming 3 - 0 Alcohol Damaged Penguin Squad (7-1, 3-1, 2-1 (+0:25)

Future Esports vs. Exhelp Gaming

Jóval bátrabban és összeszedettebben játszott a nyeretlen Exhelp a Future ellen, és az első két mérkőzést úgy nyerték meg, hogy már-már lehetett érezni a levegőben az esetleges újabb meglepetéseredményt. A Future Esports azonban tudott újítani és szűk különbséggel nyerve kiegyenlítették a szettet. Az ötödik párharcon ugyan vezetett az Exhelp, a Future fordított és reverse sweeppel múlták felül ellenfelüket.

Végeredmény

Future Esports 3 - 2 Exhelp Gaming (2-3, 1-3, 3-2, 1-0, 3-1)

A csoportkör az 5. fordulóval november 13-án és 14-én folytatódik, a mérkőzéseket a HungarianRLTournaments Twitch-csatornáján tudjátok élőben is követni.

Kövess Minket!