VCT Champions nyeremények, mennyi is az annyi?

Mennyi a VCT Champions nyeremény büdzséje, amiért versenyezhetnek a csapatok?

Amikor profi sporteseményekről van szó, mint például egy világbajnokság, általában pénznyeremény is fűzhető a dologhoz. Természetesen a magas összegek jól hangozhatnak, sőt magánember számára akár világmegváltónak is tűnhet egy-egy szám. Amikor azt mondom, hogy a VCT Champions egymillió dolláros össznyereményt oszt szét a csapatok között, vagyis közel 320 millió forintot, az ember azért vesz egy nagyobb levegőt. Aki kicsit benfentesebb a sport világában azért tudja, hogy nem minden a pénz, és egy ilyen versenyen azért egész másról van szó. Persze a pénzt mindenki szereti, de azért érdemes egy gyors matekot összehozni itt. A 16 résztvevő csapat között oszlik meg a pénz, ahol minimum van 5 játékos, plusz tartalék játékosok, amit számoljunk csapatonként mondjuk csak 2-vel. Ez már kapásból 16x(5+2), vagyis 112. Ehhez hozzá jönnek még az edzők, menedzserek, vezetők, gyúró, technikus, stb,  szóval adjunk hozzá még legalább 10 embert csapatonként mint "stábtag". Így kapunk összesen 112+160, tehát 272 embert, akik között eloszlik a 320 millió forint. Ez emberenként 1.15 millió forintot jelent.

Így már nem is olyan sok ugye? Főleg, hogy ez egy éves felkészülés díjazása, ráadásul nem a Kelet-Közép-Európai bérekhez lett finomítva. Természetes, hogy nem fog ugyan annyit kapni az első helyen végző csapat, mint az utolsó, és a masszőr se abban a díjazásban részesül majd mint maga a játékos, de ha már számszerűsített adatokat nézünk, érdemes megfigyelni az arányokat. Sokan dobálóznak azzal, hogy az e-sport csillagászati összegeket fizet ki, és ez aránytalan a teljesítménnyel. Ezen adatok alapján azt gondolom, hogy egy futballhoz képest azért köze nincs az egésznek. 

A lényegre visszatérve, azért eme összeg nem olyan hatalmas, hogy csak ez motiválná a játékosokat a győzelem megszerzésére. Aki rengeteget szeretne keresni, az valamiféle minőségi kontentel áll elő, közvetít twitchen, illetve olyan csapathoz igazol, ahol sok pénzt tolnak a játékosok bérébe. Egy világbajnokság sokkal inkább a presztízsről szól, a győzelemről, arról, hogy te vagy a legjobb. A pénz jó motiváció, de aki csak a pénz miatt dolgozik sohasem fog a legjobbak közé tartozni. Ahhoz, hogy valamiben világelsők legyünk, ahhoz rengeteg munka kell, alázat, lemondás, és a fő hajtóerő a fanatizmusunk és a szívünk kell, hogy legyen. A legjobb példa rá maga “Faker”, aki a legmeghatározóbb embere a League of Legends-nek, és visszautasított egy éves szinten több milliárd forintot fizető szerződést.

A nyeremény elosztása az alábbiak szerint zajlik. Természetesen az első hely viszi haza az összeg legnagyobb részét: 350 000 dollárt. Íme a teljes nyereményalap felosztása:                           

Hely    Pénzdíj
Első   350 000 dollár
Második 150 000 dollár
A harmadiktól a negyedikig 90 000 dollár
Ötödiktől nyolcadikig 40 000 dollár
Kilencediktől 12-ig 20 000 dollár
13-16.    20 000 dollár




Továbbá a résztvevők megkapják a VCT Champions skin bundle-ből befolyt összegek felét.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!