Ezek voltak 2021 legjobb FPS játékai

Ezek voltak 2021 legjobb FPS játékai

Több remek FPS játékba is belevethettük magunkat az idei évben, ezekre tekintünk vissza cikkünkben.

Az idei év kevés új nagyobb címmel kecsegtetett, azonban így is sok játék megjelenésének örülhettünk. Bár a pandémiás helyzet miatt sok készülő projektet kellett elhalasztani, az FPS-esek szerelmeseinek bőven volt idén lehetőségük válogatni, épp melyik játékba vetik bele magukat.

Íme 2021 legjobb FPS játékai, amelyek között lesznek idén, és lesznek korábbi években megjelent címek is.

Halo Infinite

Halo Infinite vitathatatlanul az a játék volt, melyet a legjobban várt a videojátékos közösség, és végül az idei év november 15-én jelent meg. Az egyjátékos kampány mellett online is belevethettük magunkat a kalandokba, előbbi számtalan órányi tartalmat kínálva csúcstechnológiás járműveket is irányítva, valamint komoly kihívást jelentő idegenekkel is megküzdve. A játék idézi a korábbi Halo-címek világát, bárhol is járunk, a grafikai világ ezt pedig csak még tovább emeli.

Deathloop

Dishonored-dal és a Prey-jel már letette névjegyét az iparban az Arkane, akik a Deathlooppal egy sci-fi FPS címet dobtak piacra. Az idén szeptember 14-én megjelent játék egy soha véget nem érő körforgásba (loopba) zárja a játékost, ahol 8 célpontot kell kiiktatni, így tudunk kitörni ebből a körből. Időkorlát azonban nincs, így feladataink közben fel tudjuk fedezni azt a színes, dinamikus világot, mellyel a játék rendelkezik, ha pedig a legtöbbet akarjuk kihozni eltöltött óráinkból, akár mellékküldetéseket is teljesíthetünk.

Back 4 Blood

A Left 4 Dead-sorozat készítőjeként a Turtle Rock Studiosnak volt már tapasztalata a kooperatív túlélőhorror FPS-ek fejlesztésében, a Back 4 Blood pedig a stúdió első saját címe, melyet piacra dobtak. Egy nyomasztó, zombikkal és mutáns lényekkel körbevett posztapokaliptikus világban csakis egy dolog számít: a túlélés. Az október 8-án megjelent játékban egyedül, illetve barátainkkal is belevethetjük magunkat a lövöldözésbe, aki pedig korábban a Left 4 Dead-et, a Doom-ot vagy a Dead by Daylight-ot is kedvelte, úgy ezen játéknak is érdemes adnia egy esélyt.

Call of Duty: Vanguard

CoD: Vanguard egy, a hadseregek mintájára készült FPS, mely idén szeptember 10-én jelent meg. A 2. világháborúba kalauzol minket a történet, amelyben ugyanúgy lehetőségünk nyílik egyedül és barátainkkal is harcolni. Az egyjátékos kampány keretein belül több különböző helyszínen is fegyvert ragadhatunk és számtalan heves csatát vívhatunk meg, míg online keretek között más játékosok ellen szállhatunk harcba. A Call of Duty-sorozat legújabb részét a Sledgehammer Games fejlesztette, és elérhető PC, PlayStation 4 és 5, Xbox One és Series X|S konzolokon.

Apex Legends

Bár az Apex Legends már lassan 3 éve, hogy megjelent, a fejlesztő Respawn - akik a Titanfall-sorozatról is ismertek még - a játékba érkező rendszeres frissítések, új tartalmak, játékmódok, karakterek és pályák által folyamatosan bővíti a lehetőségeket, melyek ránk várnak. Ennek eredménye például, hogy Steamen folyamatosan egyre több játékos szavaz bizalmat ennek az ingyenes battle royale játéknak, és bár a többi platformról nincsenek hivatalos információk, egyesek szerint az Apex több millió aktív játékossal büszkélkedhet. Népszerűségét pedig többek között annak is köszönheti, hogy a Respawn igyekszik a játékosok kedvében járni, és olyan tartalmakkal ellátni a játékot, amelyet a közösség is vagy kérni szokott, vagy mindenképpen örültek volna neki.

VALORANT

A Riot Games FPS-e, a VALORANT továbbra is a legismertebb játékok között tartható számon. Megjelenése óta magas nézettséggel rendelkezik Twitchen, a Riot pedig folyamatosan igyekeznek újdonságot hozni a játékmenetbe. Idén négy új ügynök, Yoru, Astra, KAY/O és Chamber csatlakozott a VALORANT-hoz. A további változások is mind a mérkőzések, illetve összességében a játéknak az érdekessé és izgalmassá tételét szolgálják, a Riot pedig ambiciózus tervekkel készül 2022-re, a 18. ügynökre sem kell már valószínűleg sokat várni.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!