Végre megkaphatja Brazília a jól megérdemelt CS:GO Majorét

2020-ban a pandémia eltörölte az első brazil CS:GO Majort, de a pletykák szerint az ESL és a Valve leporolta a terveket.

Az ESL és a Valve azon dolgoznak, hogy 2022-ben megvalósuljon az IEM Rio Major Brazíliában – számolt be róla a Dexerton Luís Mira. A korábban ESL ONE brand alatt futó Major eredetileg 2020-ban történt volna meg tavasszal, azonban a koronavírus-járvány miatt először az év őszére halasztották, majd törölték a menetrendből. Az új tervek szerint idén október 31. és november 13. között valósulhatna meg az első brazil CS:GO Major, melyet a rendezvényszervező már az új, szaúd-arábiai tulaj alatt szervezhet meg.

Tavaly szeptemberben az ESL bejelentette, hogy a Valve-nek ismét felájonláttok a Rio Majort, de azóta keveset lehetett hallani róla. A Dexerto mostani információ szerint csak a dátum és az ESL-lel közös együttműködés biztos, a Champions Stage helyszíne még nem. A legvalószínűbb az eredeti tervek újrahasznosítása itt is, tehát a Jeunesse Arenában tarthatják majd a Majort élő közönség előtt. A Jeunesse korábban olyan esport eseményeknek adott helyet, mint a 2017-es League of Legends Mid-Season Invitational és a 2018-as Rainbow Six Siege Season 8 Pro League döntő.

A HLTV 2021 májusában megjelent riportja szerint a Valve két Majorrel tervez 2022-ben. Az IEM Rio Major előtt még tavasszal, május 9-22-ig lehet a másik, de a TO kiléte egyelőre ismeretlen.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!