Így emlékezik meg a Ubisoft KiXSTArról az egyik pályán a Rainbow Six: Siegeben

Így emlékezik meg a Ubisoft KiXSTArról az egyik pályán a Rainbow Six: Siegeben

Megígérte a kiadó, hogy valamilyen módon halhatatlanná teszi a korábbi kommentátort, így most már elérhető egy emléktábla az egyik pályán.

Október nagyon szomorú hónap volt az R6S közösség számára, ekkor történt meg ugyanis a baj, Michael "KiXSTAr" Stockley autóbalesetben életét vesztette. A mindössze 24 éves játékos fiatal kora ellenére meghatározó alakja volt a játéknak és a körülötte formálódó közösségnek. 2021. októberéig bezárólag egy jó ideje már kommentátorként emelte a műsorok színvonalát és sokak kedvencévé vált. Korábban ő maga is profi játékos volt, a Team Orbittal a Pro League észak-amerikai régióját többször is sikerült megnyernie, aztán 2016-ban úgy döntött kommentátorként folytatja karrierjét. 2020-ban az Esports Awards díjátadóján ő lett az év legjobb kommentátora, majd 2021-ben ismét jelölték ugyanerre a díjra.

Halálhírére maga a Ubisoft is reagált és akkor azt igérték, hogy valamilyen formában emléket állítanak neki a játékon belül. Ez egészen mostanáig váratott magára, viszont január 25-én a kiadó e-sportokért felelős gazgatója, Wei Yue egy bejegyzésben mutatta meg a KiXSTAr nevével ellátott emléktáblát.

Nem véletlenül esett a választásuk a Presidental Plane pályára. KiXSTAr élete egyik felejthetetlen pillanatát pont itt hozta össze, mikor ranked meccsen lőtt egy fenomenális ace-t 8 másodperc alatt. Tényleg nem volt egyetlen olyan aspektusa sem a játéknak, amelyre KiXSTAr ne lett volna hatással.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Borítókép forrása: techprincess.it

Kövess Minket!