Permabant kapott egy profi Rocket League játékos

Egyik élő adása során nyilvánult meg olyan formában a játékos, amely miatt idő előtt ért véget karrierje.

Végleges kitiltást kapott a 16 éves új-zélandi Rocket League e-sportoló, Azmoerről maga a játékos számolt be Twitter-oldalán. Szűkszavű posztjában megköszönte mindenkinek a támogatást, melyet karrierje során kapott, illetve elköszönt a játék kompetitív világától.

A játékos a kitiltását rasszista, illetve antiszemita megnyilvánulásokért kapta, melynek egyik élő adásában adott hangot, miközben barátaival épp VALORANT-oztak. Az ezt bizonyító klipet az egyik óceániai kommentátor, Foxxy osztotta meg, arra kérve vele a Psyonixet, hogy ezt a fajta viselkedést ne tolerálják a közösségben.

A kitiltás előtt Azmo egy hosszabb bejegyzést osztott még meg közösségi oldalán, melyben elnézést kért viselkedéséért a közösségtől, és vállalja a következményeit annak, amit mondott.

„Azért írom ezt, hogy elnézést kérjek minden ismerősömtől, illetve a szélesebb közösségtől. Amit mondtam, az nem irányul senki és semmi felé, ez viszont nem mentség arra, amit mondtam. (...) Most már megértettem, hogy nincs különbség aközött, ha valamit egy adott személy az interneten, vagy személyesen mond ki, ugyanúgy kell kezelni mindkettőt."

Azmo lett így a harmadik profi RLCS játékos, aki az óceániai régióban eltiltottak a versenyzéstől: korábban Decka kapott két szezonos eltiltást, illetve Requiem egy határozatlan ideig tartó bant.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!