RLCS: Nyert a hétvégén és ezzel biztos Major-résztvevő a Team BDS

Nem az egyedüliek, akik biztosan ott lesznek a Téli Majorön az öreg kontinensről.

2022. február 4-től 6-ig lehetett figyelemmel követni a Rocket League Championship Series (RLCS) 2021-22-es szezonjában a téli szezon 2. regionális eseményét Európában, Dél-Amerikában, Északkelet-Ázsiában, illetve Dél-Afrikában. A második eseménynek az előzőnek győzteseként a Team Queso úgy indulhatott neki, hogy akár a Téli Majorre való kvalifikáció is sikerülhet egy újabb jó eredménnyel.

Még mélyebb hullámvölgyben a címvédő; története legjobb szereplését mutatta be az Evil Geniuses

Ugyan az Őszi Majorre sikerült még a kvalifikáció a Kaydop – Fairy Peak – Alpha54 felállás Team Vitality-nek, a csapat ott nem tudta legjobb formáját nyújtani, ez pedig végül kihat a téli eseményekre is. Míg az első eseményen csoportjuk 3. helyén két fordulót még tudtak menetelni a vesztes ágon, a legutóbbi eseményen már a csoportkört sem élték túl. A Misfits Gaming, a Dignitas és a 00 Nation DNB túl nagy falatnak bizonyult a francia csapat számára, akik így lépéshátrányba kerültek a Téli Majorre való továbbjutást illetően. Hátrányuk azonban nem jelentős, 80 ponttal vannak lemaradva a jelenleg 5. helyen álló Endpoint mögött, így egy jó 3. eseménnyel még ott lehetnek ők is Los Angelesben.

A hétvégére a német–osztrák Evil Geniuses kellemes szájízzel fog visszaemlékezni. A korábbi eseményeken rendre nem jöttek be a számításaik és bár a 16-os mezőnyben mindig ott voltak, eddigi legjobb eredményük egy 5–8. hely az őszi 3. regionális eseményen, a Majorről is hajszállal maradtak le. Most viszont nemcsak csoportelsőként jutottak tovább, de egészen a győztes ági döntőig sikerült menetelniük, ahol előbb a Team BDS, majd a Team Queso állította meg őket, így 3. helyen zártak.

A Grand Finalt végül ez a két csapat vívta meg, akiknek ez az eredmény egyaránt azt jelentette, hogy biztosan részt vesznek a Téli Majorön. Ennek tudatában a Queso talán túlságosan elkényelmesedett, vagy a Team BDS szerette volna a lehető leghamarabb lezárni a döntőt, de utóbbi csapat 4–0 arányú győzelmével ért véget a döntő.

A csoportkör tabelláinak és a rájátszás végeredménye (kép forrása: Liquipedia)

Adás közben tiltották a csatornát; hiányzik a szótárból a „vereség" szó

Dél-Amerika

A hétvége egyik legnagyobb kérdése az volt, hogy vissza talál-e őszi formájához a FURIA és az eRa Eternity, azok után, hogy az első téli esemény nem úgy sikerült, ahogy azt ők szerették volna. Végül mindkét gárdának sikerült, egyaránt a legjobb háromban végeztek: az eRa Eternity 3. lett, míg a FURIA megnyerte a 2. eseményt. Az ezüstérem a két héttel ezelőtt győztes Noble esportsé lett, akik így vezetik a dél-amerikai ponttáblázatot, könnyen lehet, hogy a két Őszi Major-résztvevő csapatból az egyik nem lesz ott a télin.

Északkelet-Ázsia

Nagy meglepetésként hatott, hogy a Tokyo Verdy Esports nem nyerte meg végül az 1. regionális eseményt az APAC Észak régióban, de ahogy abból végül talpra tudtak állni, az több, mint meggyőző: minden párharcukat 3–0 vagy 4–0 arányban nyerték meg, ellenfeleiknek esélyt sem adva, így lett végül övék a 2. esemény. 2. helyen a DeToNator, 3. helyen pedig a Nimmt55 zárt.

Közép- és Dél-Afrika

Két héttel ezelőtti ezüstérmüket egy arannyal feledtette az Orlando Pirates Exdee a 2. eseményen, akik szettvereség nélkül nyerték meg a rájátszást is, a döntőben az ATK-t 4–2-re felülmúlva, így tovább tart a dél-afrikai csapat dominanciája a régióban. A hétvégi verseny azonban nem erről marad talán „emlékezetes", hanem arról, hogy a versenyt lebonyolító The Colloseum Twitch-csatornáját élő adás közben tiltották ki, így átmenetileg fel kellett függeszteni a mérkőzéseket is.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!