A hétvégén fény derül a K&H MNEB-HO: Invitational bajnokára

A hétvégén fény derül a K&H MNEB-HO: Invitational bajnokára

Kétnapos küzdelemben követhetjük figyelemmel a csoportkör legjobbjainak rájátszását.

2022. március 5-én kezdődik és 6-án ér véget a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság 4. évadában a Hungarian Open 2021-22: Tavaszi liga Invitational tornáján a rájátszás. Múlt héten 16 csapattal rajtolt el a csoportkör, ahol az együttesek svájci rendszerben csaptak össze, innen alakult ki a rájátszás 8 csapatos mezőnye.

Egy ágra került az őszi ezüst-, bronzérmes és a 4. helyezett is

Miután a 4. fordulóban egyaránt vereséget szenvedett a Team Plague és a WiLD MultiGaming (rendre a Spirit Gaming és a KmK Esport ellen), lehetett sejteni, hogy valószínűleg nehezebb párosításuk lesz a rájátszás negyeddöntőjében. Végül a csoportkör végeztével ki is alakultak a párosítások: az MTK Budapestet kapta a Plague, míg a WiLD MultiGaming a Future Esportot, így előbbi esetben a Plague az őszi szezon ezüstérmesével játszik, míg a Négyes Döntő harmadik helyezettje a 4. ellen lép pályára. Az elődöntőben ráadásul szintén egymás ellen lépnek pályára, így a négy csapatból csak egy juthat be a döntőbe.

A másik ágon a Budapest Five az őszi ligaszezon 7-8. helyezettje, az Exhelp Gaming (akkor SPÁRTAIAK) ellen lép pályára, az elődöntőben pedig a KmK Esport vs. Spirit Gaming párharc győztesével játszik – utóbbi két csapat ősszel számtalan izgalmas párharcot vívott már meg.

Menetrend

A hétvége során a szombati negyeddöntők, illetve a vasárnapi elődöntők Best of 7 formátumúak, míg a döntő Best of 3 mérkőzés lesz Best of 7 szettekből, azaz az nyeri a döntőt, aki két Bo7-et is győztesen abszolvál.

Március 5. (szombat)

  • 17:00 Budapest Five vs. Exhelp Gaming
  • 18:00 KmK Esport vs. Spirit Gaming
  • 19:00 MTK Budapest vs. Team Plague
  • 20:00 Future Esports vs. WiLD MultiGaming

Március 6. (vasárnap)

  • 17:00 (Budapest Five vs. Exhelp Gaming nyertese) vs. (KmK Esport vs. Spirit Gaming nyertese)
  • 18:00 (MTK Budapest vs. Team Plague nyertese) vs. (Future Esports vs. WiLD MultiGaming nyertese)
  • 19:00 Döntő

A mérkőzéseket élőben a HungarianRLTournaments Twitch-csatornáján lehet figyelemmel követni, ha pedig az esport1.hu oldalon nézed a közvetítést, úgy ráadásul E1-pontokat is gyűjthetsz!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted melyik csapat nyeri meg az Invitational tornát?