VALORANT: Kivette a játékból Riot a rangsorolt mérkőzéseket egy kritikus hiba miatt

Reméljük, hamar kijavítják a hibát.

Magyar idő szerint csütörtök hajnal 4 órakor számolt be róla a Riot Games, hogy a 4.05-ös frissítéssel több hiba is bekerült a játékba, amely számottevően zavarja a játékélményt. Ezek között volt Raze Blast Packje is, amely nem úgy működött a legtöbb esetben, mint kellett volna, illetve a spike hatástalanítását jelző hangeffektet se lehetett hallani bizonyos esetekben.

Az első üzenetükben még arról számoltak be, hogy reményeik szerint legfeljebb 1-2 órán belül érkezik is a javítás a problémákra, azonban 5 órakor már arról számoltak be, hogy nagyobb a baj, mint hitték, ezért elérhetetlenné tették a rangsorolt mérkőzéseket, amíg teljes körűen nem tudják kijavítani a problémákat. Reményeik szerint a hotfix még a mai vagy holnapi nap során érkezik.

A 4.05-ös frissítés több hibát is kijavított, a hivatalos beszámoló végén azonban elismerték, hogy nem tudtak mindent teljes körűen orvosolni, itt Icebox-ot említették példának, melyre – az ígéretek szerint – akár a 4.06-os patch előtt kaphatunk javítást. Reméljük, hogy mindkettő hamar megérkezik, és ismét lehetőségünk nyílik rangsorolt mérkőzéseket játszani.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!