Indul a nemzeti válogató, így lehet valaki Dota 2-ben Magyar E-sport Válogatott játékos

Indul a nemzeti válogató, így lehet valaki Dota 2-ben Magyar E-sport Válogatott játékos

Idén kicsit átalakult a rendszer, így jóval többen mutathatják meg, hogy mire is képesek, végül azonban ismét 5 játékos képviselheti hazánkat a rangos nemzetközi versenyeken.

Több ízben is megmutathatta magát a Dota 2-es Magyar E-sport Válogatott a tavalyi esztendőben, a Global Esports Games mellett a 13. IeSF világbajnokságon is végül ott volt hazánk legjobb ötöse, ahol végül Svédország jelentette a végállomást az alsó-ágon. Mindenesetre idén újabb lehetőséget kapnak a Dotások, hiszen egy nemzeti válogató keretein belül választja majd ki a HUNESZ, hogy kik lehetnek azok, akik a nemzetközi porondon is magyar színekben képviselhetik országunkat. Előtte azonban lássuk a menetrendet és a lebonyolítást:

A játékosoknak és csapatoknak május 9-től kezdve egészen május 23-ig két hét áll rendelkezésükre, hogy leadják nevezésüket a következő oldalon:

battlefy.com

A versenyre vonatkozó szabályzatot pedig érdemes kellő figyelemmel átolvasni:

hunesz.hu

Első fázis

Május 24-én svájci rendszerben bonyolítják majd le a besoroló mérkőzéseket, de ezeket csak akkor tartják meg, ha megfelelő számú együttes nevez a megmérettetésre. Június 4-én aztán a seedelést követően két csoportra osztják a bejutó csapatokat. Innentől kezdve június 15-ig kell majd lejátszani az összes mérkőzést, melyeket az alábbi csatornákon lehet majd követni:

  • twitch.tv/doedie666
  • twitch.tv/kosdachan
  • twitch.tv/zen_dota

A verseny utáni másfél hétben megtörténik a mérkőzések szakmai elemzése és ezt követően 20 játékost kiválasztanak, akiket majd június 20-án mutatnak be publikum előtt.

Második fázis

Ekkor 3 hetes tesztidőszakkal folytatódik a kiválasztás különböző szakmai szempontok alapján.

Harmadik fázis

Augusztus 15-től megkezdődik az 5 fős magyar válogatott felkészítése, melyben az online felkészülési mérkőzések mellett egyhetes offline bootcamp keretein belül gyakorolhatnak a résztvevők.

Nincs más teendőd tehát, mint jelentkezni, hiszen akár belőled is lehet magyar válogatott játékos!

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!