Az OG Valorant csapatában játszott volna a Major-bajnok francia játékos.
Egy korábbi pletyka szerint KennyS belevágott volna idén a profi Valorant karrierjébe, méghozzá az OG színeiben. A több mint egy éve a G2 kispadján lévő francia játékos azonban most megerősítette, hogy ez nem fog megtörténni ebben a formában, mert a Riot Games közbeszólt: az üzlet szerint az OG kölcsönözte volna őt a G2-tól – tehát nem kivásárlás történt volna – és ez a szerződéses forma nem tetszett a kiadónak.
KennyS egy vlogban beszélt a történtekről, ebben elmondta, hogy „két hónapig játszottam volna a VRL-ben [Regionális Valorant Liga]”, tehát egy rövid ideig tartó közreműködés lett volna, ami alighanem segített volna beindítani KennyS karrierjét a játékban. Az OG és a G2 igyekezett összehozni a kölcsönszerződést, amiért hálás a francia játékos, de végül a Riot közbelépett és ezért hiúsult meg. A játékos nem haragszik a kiadóra, a videóban azt mondta, megérti a döntést, aminek a hátterében vélhetően az állhat, hogy mindkét szervezetnek van csapata a játékban és KennyS helyzetét érdekütközésnek tarthatták – ezt azonban nem kommentálta részletesen.
Borítókép: HLTV/theMAKKU
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!