K&H MNEB-HO: Meggyőző teljesítménnyel az MTK Budapest lett végül a 3. esemény bajnoka

K&H MNEB-HO: Meggyőző teljesítménnyel az MTK Budapest lett végül a 3. esemény bajnoka

Véget ért ezzel a torna alapszakasza, és kiderült, mely 8 csapat küzdhet meg a tavaszi szezon bajnoki címéért.

2022. június 4-én kezdődött és 5-én ért véget a K&H Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság - Hungarian Open tavaszi szezonjában a 3. esemény rájátszása. 8 csapat részvételével zajlott le a verseny ezen szakasza, amely előtt már eldőlt, hogy mely 8 csapat lehet végül ott a Tavaszi Döntőben, a csoportok beosztása viszont erősen függött a végeredményektől.

Negyeddöntők

A WiLD MultiGaming még a közvetítés előtt továbbjutónak mondhatta magát, a Team Plague ugyanis nem tudott kiállni erre a találkozóra. A többi negyeddöntő ellenben igyekezett kárpótolni a csapatokat: elsőként az MTK Budapest jutott tovább 4-1 arányban, közönségszórakoztató játékkal az Exhelp Gaming ellen, amely igyekezett tartani a lépést ellenfelével, de amaz többször tudod túljárni az eszükön.

Ezt követően érkezett a Budapest Five és a Spirit Gaming összecsapása, amely bár az összesített eredményében nem feltétlen tükrözi, de szoros összecsapás volt: az első meccset még a Spirit Gaming nyerte 2-0-ra, a folytatásban pedig az utolsót leszámítva minden találkozó 1 gólos különbséggel ért véget – kivétel nélkül azonban a Budapest Five örülhetett a végén, így ők jutottak tovább 4-1-es arányban. A záró negyeddöntőben a Future Esports és a pog frog feszült egymásnak, ahol a Future stabil játékot hozott, a pog frog teljesítménye viszont ingadozó volt, pont annyira, hogy azt büntetni tudja a Future: 4-0 lett a vége.

Elődöntők

Elsőként a WiLD MultiGaming és az MTK Budapest csapott össze az első elődöntőben. Mindkét csapat nagy fordulatszámon pörgött a kezdetektől fogva, hosszú ideig nem is bírtak dűlőre jutni, de végül az első találkozó egy több, mint 5 perc hosszú ráadás után az MTK Budapesté lett. A folytatásban is jó színvonalú mérkőzést láthattunk, azonban a kritikusabb helyzetekben rendre a WiLD hibázott, az MTK pedig megingathatatlannak tűnt: a végeredmény 4-0 lett a fővárosi csapatnak.

A második elődöntő a Budapest Five és a Future Esports között pedig még ezeket az izgalmakat is tudta fokozni: az első három mérkőzés például kivétel nélkül hosszabbításban ért véget, a kevés lőtt gól pedig a csapatok kiemelkedő védekező játékának volt köszönhető. A legvégén azonban mindig a Future Esports örülhetett: mindhárom ráadást ők nyerték meg és a negyedik meccset is egy 0 másodperces góllal döntötték el 1-0-ra, így 4-0 lett az ő javukra a végeredmény

Döntő

A döntőben a Future Esports ugyanazon tempóval és színvonalon tudott játszani, mint a Budapest Five ellen – az MTK Budapest viszont az elődöntőbeli teljesítményééhez képest még egy szintet tudott lépni. A lépést egy ideig még tudta is tartani a Future Esports, az MTK azonban annyira megingathatatlannak tűnt, hogy az félig-meddig a Future Esports játékosainak önbizalmát is lerombolta, ez pedig a teljes döntőre kihatott: mind a két szettet 4-0-ra nyerte meg az MTK Budapest, így ők lettek a 3. és egyben utolsó tavaszi esemény bajnokcsapata.

Végeredmények

Az alábbi eredményekkel ért véget a 3. tavaszi esemény rájátszása:

Kialakult a Tavaszi Döntő mezőnye

Az alapszakasz során a csapatok a K&H MNEB-HO eseményein, illetve a rendszeres heti versenyeken pontokat is gyűjthettek, a pontgyűjtési időszak pedig a legutóbbi vasárnappal véget ért. A táblázat alapján az első 8 helyen záró csapat vehet részt a Döntőn, melyek végül az alábbi csapatok lettek:

A Tavaszi Döntő június 17-étől 19-ig kerül megrendezésre, ahol a csapatok két darab négycsapatos csoportba kerülnek elosztásra. Ezekből a legjobb 3-3 (összesen 6) csapat jut tovább a rájátszásba, ahol eldől, hogy ki is lesz a tavaszi szezon legjobb csapata.

A K&H-MNEB kiemelt támogatója a Digitális Jólét Program és az MI Kihívás.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!