Degsterrel fog játszani az OG Lisszabonban

Degsterrel fog játszani az OG Lisszabonban

A BLAST Premier tavaszi döntőjén ugrik be nexáékhoz a Spirit kispadra tett játékosa.

Nehéz helyzetbe hozta múlthéten a Spirit az egyik legjobb játékosát, degstert, aminek az lett a vége, hogy kispadra került az orosz. Azonban nem kell sokáig a partvonalról figyelnie az eseményeket, mert napokon belül megtalálta a telefonszámát az OG, akik a Dubajban lebetegedett mantuu helyére meg is invitálták beugróként degstert a BLAST Premier tavaszi döntője előtt.

Degster azért került átigazolási listára a Spiritnél, mert a szervezet Szerbiába költözik és megkérte a játékosokat, hogy legalább évente kilenc hónapot töltsenek ott. Degster viszont túl kevés időt kapott állítása szerint a döntésre, így nem tud eleget tenni a kérésnek – végül közös megegyezés alapján a kispadra került. Az OG-s szereplés ennek értelmében kölcsönbérlet és egyelőre csakis a lisszaboni BLAST eseményre szól, ami június 15-19. között lesz. Nexának nem lesz könnyű dolga ezen a versenyen, ugyanis már eleve jelentős újjáépítés után készülnek a debütálásra. Az elmúlt hetekben valde és niko – két tapasztalt játékos – helyére érkezett hozzájuk NEOFRAG és F1KU.

A BLAST Premier tavaszi döntőjéről természetesen élő, magyar nyelvű közvetítéssel fog jelentkezni az Esport1TV.

Borítókép: PGL

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - PS4 – generáció, amely még mindig aktívan formálja a játékipart (x)

Szponzorált cikk Bár a videojáték-ipar dinamikája gyors ütemben halad előre, a Sony PlayStation 4 platformja olyan mérföldkövet jelent, amely még évek múltán is meghatározza a játékkultúrát. A PS4 nemcsak eladási számaiban, hanem tartalmi kínálatában, technológiai stabilitásában és közösségi jelenlétében is kiemelkedő volt – és az is maradt. A konzol mai napig aktív ökoszisztémája lehetővé teszi, hogy játékosok milliói továbbra is magas színvonalon kapcsolódjanak be új vagy klasszikus címekbe – legyen szó kompetitív esport élményekről vagy történetközpontú kampányokról.

Közvetítések