Június 28-án érkezik az Overwatch 2 következő bétatesztje

Június 28-án érkezik az Overwatch 2 következő bétatesztje

A korábbiaktól eltérően ráadásul konzolosok is részt vehetnek benne. 

Néhány napja tartották az Xbox & Bethesda Games eseményt, melynek programjában a Blizzard játékok is helyet kaptak és bejelentették, hogy az Overwatch 2 október 4-én kerül korai hozzáférésű fázisba. A játék PvP része a korábbi információkhoz hűen ingyenes lesz, várhatunk azonban valamiféle battlepass rendszert, továbbá az eredeti Overwatch tulajdonosok extra ajándékokat zsebelhetnek be az induláskor a Founders Pack promóciónak köszönhetően. 

A megjelenésig tehát még hosszú hónapok vannak, nem maradunk azonban Overwatch 2 nélkül, ugyanis tegnap kihirdették, hogy a játék következő bétatesztje június 28-án startol el. A korábbiakkal ellentétben már nem csak PC-sek, hanem konzolosok is részt vehetnek benne, hamarosan pedig kihirdetik, hogyan lehet rá jelentkezni. 

A Blizzard egyébként pár nap múlva tart egy külön fejlesztői streamet, ahol rengeteg újdonságra számíthatunk a játékkal kapcsolatban. Előreláthatólag lelepleznek néhány új pályát, a fent is említett battlepasst, továbbá a shopba érkező kozmetikumokat, mint például a megjelenést bejelentő előzetesben feltűnt fegyver charmokat, plusz eddig nem látott skinekre is számíthatunk. Mindemellett megtekinthetjük majd a frissen bemutatkozott Junker Queen teljes értékű animációs rövidfilmjét is, szóval érdemes lesz leülni a játék hivatalos Twitch csatornája elé. 

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!