Riport: Lecseréli AWP-s játékosát az OG

Riport: Lecseréli AWP-s játékosát az OG

Ez egy olyan lehetőség volt, ami mellett az OG nem mehetett el egyszerűen.

Mantuu helyett Degster lesz az OG AWP-se az őszi szezontól, a lengyel-brit származású játékos a kispadra kerül – derült ki a 1pv.fr és a Dexerto riportjaiból. A Spirit korábbi mesterlövésze a PGL Major Antwerpen után hagyta hátra csapatát, júniusban a BLAST Premier tavaszi döntőjén pedig beugróként bizonyított az akkor betegség miatt otthonmaradó mantuu helyén az OG-ban. A csapat nagy meglepetésre a 3-4. helyen végzett Lisszabonban, megverték a NAVI-t és az ENCE-et is.

Mantuu kispadra kerülése azt is jelenti, hogy az eredeti, 2019-ben életre hívott NBK-projekt utolsó játékosa is távozik a kezdőből. A 24 éves AWP-s teljesítménye ugyan ingadozó volt az OG-s pályafutása alatt, de többnyire pozitív a mérlege, a csapat egyik biztosabb pontja volt még így is. A csere okát tehát nem a rossz teljesítményekben, inkább degster magasabb színvonalában kell keresni – ez egy olyan lehetőség volt, ami mellett az OG nem mehetett el egyszerűen.

Az OG várható felállása

Nemanja „⁠nexa⁠” Isaković
Maciej „⁠F1KU⁠” Miklas
Adam „⁠NEOFRAG⁠” Zouhar
Shahar „⁠flameZ⁠” Shushan
Abdul „⁠degster⁠” Gasanov

Casper „⁠ruggah⁠” Due (edző)

Mateusz „⁠mantuu⁠ Wilczewski (kispad)
Valdemar „⁠valde⁠” Bjørn Vangså (kispad)
Nikolaj „⁠niko⁠” Kristensen (kispad)

Borítókép: HLTV/brcho

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - Padlógázzal indul a nyár: gaming és autós élmények költöznek a Pólusba (x)

Versenyzúgás, PS5-ös F1-futamok, profi autós szimulátorok és valódi élményvezetés – júniusban a Pólus a hazai sim racing közösség egyik legizgalmasabb találkozóhelyévé válik. A Game of Gamers Pólus Futam nemcsak az online selejtezőkről szól: a látogatók több napon keresztül látványos autós programokkal, nyereményekkel és közösségi élményekkel találkozhatnak.

Közvetítések