Minden helyezés eldőlt a magyar Dota 2 válogató verseny első szakaszában!

Szoros mérkőzések, látványos harcok és elszánt titánok küzdöttek azért, hogy bekerüljenek a legjobb 20 játékos közé. De vajon kik teljesítettek a legjobban a HUNESZ magyar Dota 2 e-sport válogató versenyén?

Lezárult a magyar e-sport válogatottságért zajló Dota 2 nemzeti válogatóverseny első szakasza. A 11 együttes heteken keresztül mérkőzhetett egymással, két csoportra osztva, és az ott mutatott teljesítményük alapján alakult ki a helyosztók párosítása. A két legjobban szereplő gárda játszhatott egymással a döntőben, valamint a csoportban szerzett helyezések alapján dőltek a további párharcok is.

Hazánk legjobbjait egy három fázisos lebonyolítása rendszer végén választják majd ki. Ráadásul ez a felkészülési idő azért is nagyon fontos, mert komoly megmérettetés vár majd a nemzeti együttesre. A Magyar E-sport Szövetség nemzetközi e-sport szövetségi kapcsolódása nyomán, 2022-ben is jogosult a kontinentális és világ eseményekre válogatott játékosokat, csapatokat delegálni több játékban, többek között DotA 2-ben is. Ennek nyomán a magyar Dota 2 válogatott először a Tiranában megrendezett Európa-bajnokságon mutatkozik be hivatalos válogatott mérkőzésen szeptember 20-23. között. Amennyiben a magyar válogatott aranyéremmel zárja az Eb-t, akkor kvalifikálja magát a decemberi világbajnokságra.

A most lezajlott számtalan meccset követően az eredményeken túlmenően egy szakmai stáb rakja majd össze azt a 20 főből álló mezőnyt, akik folytathatják a menetelésüket a következő szakaszban. A kiválasztott 20 játékos július 24-től kezdődően három héten keresztül, minden hétvégén különböző formátumokban megrendezett mini-bajnokságokon vesz részt. Ezeken különféle tényezők alapján (alkalmazkodóképesség, csapatmunka, stresszkontroll, kommunikáció stb.) kerülnek felmérésre és megfigyelésre a kiválasztott versenyzők a játékban betöltött szerepüknek megfelelően. A második szakasz után a szakmai bizottság által felállított kritériumrendszer alapján kerül kiválasztásra a magyar e-sport válogatott DotA 2 csapatának öt játékosa. Ezek a játékosok fogják képviselni Magyarországot az Albániában megrendezett DotA 2 Európa-bajnokságon szeptemberben.

Az elmúlt héten a főszerepet viszont még mindenki megkapta és a helyosztókon mutatott egyéni játék mindenképp sokat jelenthet a következő körbe jutáshoz. A B csoportban öt vereséggel záró Team Weekend Teaparty a Team Szervezők ellen mérkőzhetett meg. Szoros csatában viszont nem sikerült most sem győzelmet aratniuk, bár egy pályát elhoztak, a végén azonban 2:1 arányban alul maradtak. Ez viszont alapjában egy showmatch volt inkább, mintsem vérre menő küzdelem, ami egyben a héten zajló, további parázs párharcok felvezetéseként szolgált. A kilencedik helyért aztán a 1-1 győzelmet összehozó Team Égető és Team Short Life játszhatott. Itt is kiegyenlítettebb volt a küzdelem, a Short Life ötöse viszont egy fokkal jobban tudott koncentrálni és 2:1-es sikert aratott. A hetedik helyet ezután a szintén csak három pálya után sikerült biztosítania a Team NoP*ssynak a Washed Up Doters-szel szemben.

Az ötödik hely már egy fokkal könnyebben kelt el. A Spirit Gaming már az első meccsen nagyobb fölényt tudott kialakítani, a középső ösvényen a t3-as tornyot egy nagyobb csatát követően a 25. percben be tudták ütni. Ezt az előnyüket pedig szép fokozatosan újra és újra ki tudták használni. Tele voltak mágikus sebzéssel és team fightra alkalmas képességekkel, hogy erre nem volt már válasza a Team Sendülünek. A Spirit Gaming a második meccsen aztán még magasabb fokozatra kapcsolt és nagyjából 28 perc alatt eldöntötte a második győzelmet. A 41-16-ot aligha kell magyarázniuk. A folytatásban a csoportok második helyén végző Team Ízléstelen és az UnderRated csaphatott össze a virtuális dobogó legalsó fokáért. Az első mérkőzésben egész sokáig fej-fej mellett haladtak a felek, aztán a 24. percben az ellenfél bázisa előtt egy remek csatát megnyerve, ízlésesen vette át az irányítást az Ízléstelen csapata, amiben hathatós segítséget nyújtott az Io-val megtámogatott Bristleback és a Mars jelenléte is. Ezután már csak pusholniuk kellett, ami viszonylag hamar átütő eredménnyel szolgált számukra. A visszavágón ismét sikerült elhozniuk az Io-t és a Marsot, amit kiegészítettek egy Pudge plusz Undying kombóval, ezért már az elejétől kezdve belemehettek mindenféle csatába. Megszerezték félóra környékén az Aegist is és annyira tankossá váltak a hőseik, hogy szép lassan bedarálták ellenfelüket, így a harmadik helyen a Team Ízléstelen zárt.

Meglepő lett volna, ha nem a két KSK neve alatt futó együttes vívhat meg a képzeletbeli első helyért. Ennek a csapatnak van némi múltja itthon, de nemzetközi porondon is versenyeztek korábban az akkor még itt játszó nagy veteránok. A feltörekvő fiatalságnak pedig ez remek példát jelenthet, nem véletlen, hogy két együttes is összejött a jövő titánjaiból. A KSK a KSK Y ellen mérkőzhetett meg július 17-én. A George, lowskill, CsaKY, Solar és Drizzt fémjelezte "felnőtt" gárda azonban nem bízta a véletlenre a dolgot. Az első meccset 34 perc alatt nyerték meg 47-12-es kill aránnyal. George Death Prophetje 16 killig, 1 halálig és 19 assistig jutott egymaga, de a többiek is brillíroztak. A visszavágón aztán a Void Spirit és a Monkey irányításával a mid game számos remek ganket eredményezett a KSK-nak, kiszedték több ízben a Puckot és az Ember Spiritet is, ezáltal a tempó kontrol mellett a saját carryjük is remekül tudott farmolni. Szinte mindig valaki halott volt a KSK Y ötöséből, ami azt eredményezte, hogy szép lassan felőrölték őket, a KSK a nap végére behúzták 2:0-ával az első szakasz fináléját. A tisztes helytállás a fiataloktól nem a szerencse műve, hiszen a KSK.Y volt tavaly az ifjúsági válogatott a Magyar E-sport Válogatottan belül.

Összesítve a csoportmérkőzések után lejátszott helyosztók eredményei:

Showmeccs

Team Szervezők 2:1 Weekend Teaparty

9. helyért

Team Short Life 2:1 Team Égető

7. helyért

Team NoP*ssy 2:1 Washed Up Doters

5. helyért

Spirit Gaming 2:0 Team Sendülü

3. helyért

Team Ízléstelen 2:0 UnderRated

1. helyért

KSK 2:0 KSK Y

Megkezdődik ezek után a második szakasz, így izgatottan várjuk, hogy a szakmai stáb melyik 20 játékost választja ki a mezőnyből, akikre még komolyabb feladatok várnak majd a válogatottság eléréséért zajló úton.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!