Sok víz lefolyhat még a Dunán, mire elkészül a GTA 6

Sok víz lefolyhat még a Dunán, mire elkészül a GTA 6

Belsős információkra alapozzák értesülésüket a szivárogtatók.

Amióta a Rockstar Games bejelentette a Grand Theft Auto VI érkezését, számtalan pletykáról olvashattunk már a játék kapcsán, melyek lehetnek teljes mértékben megalapozatlanok, vagy épp belsős forrásokra hivatkozva osztották meg értesülésüket az adatszivárogtatók. Olvashattunk már a játék történetérőlfőszereplőiről, illetve a játékidő hosszáról is. Sok konkrétumról azonban nem számolt be azóta sem a Rockstar, és ha igazak a hírek, egy jó ideig nem is fog.

Belsős információk alapján ugyanis a játék megjelenése „legalább két év múlva" lesz. Erről – a jelentések alapján – a fejlesztőkhöz közel álló személyek beszéltek. Hozzátették viszont, hogy a sorozat történetében először női főszereplője is lenne a játéknak, mely eredetileg Project Americas kódnéven futott, és az eredeti tervek alapján Észak- mellett Dél-Amerikát is bejárhattuk volna, később ezt azonban elvetették, és az úticél Miami, illetve környéke, ahol utoljára még a Vice City-ben járhattunk.

Az is szinte biztos, hogy a bejárható terület „hihetetlenül nagy" lesz, melyet a megjelenést követően még tovább bővítenének a fejlesztők. Hogy végül a játék mikor fog elkészülni, az egy jó kérdés, de az biztos, hogy egy jó darabig biztosan nem vethetjük bele magunkat a legújabb kalandokba.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Szerinted mikor fog megjelenni a Grand Theft Auto VI?

Gaming - Ez volt minden idők egyik legnagyobb égése: így bukott le a Fallout 76 Collector’s Edition

Ha egy játék nem úgy sikerül, ahogyan azt elvárná egy rajongó, akkor jogos lehet a kritikája. Ez történt sokakkal is a Fallout 76 esetében is 2018-ban, ám összességében nem is ez verte ki a biztosítékot, hanem a 300 dolláros Collector’s Edition-hoz kapcsolódó 'baki' tette fel az i-re a pontot.Most kiderült, hogy még a Bethesda vezetősége is felháborodott a vászontáska miatt, ami olcsónak és igénytelennek bizonyult.

Közvetítések