Riport: AWP-st cserél az ENCE, spanyol játékos a kiszemelt

Legkésőbb augusztus 16-ig kiderül, mi lesz az ENCE végleges felállása az ősszel.

Az ENCE kispadra küldi hadest és hamarosan leigazolhatja a helyére AWP-zni SunPayust a Movistar Riderstől – derül ki a HLTV riportjából. A források szerint a tárgyalások már javában zajlanak a játékossal. Ezen felül – a korábbi riportokkal összhangban – az is megerősítést nyert, hogy a várhatóan a Vitalityhez szerződő Spinx utódját is keresi a finn szervezet: a források szerint többek között faveN (BIG), lauNX (Sprout) és FASHR (Sprout) vannak versenyben a kiadó helyért, de egyelőre nem született még egyezség senkivel.

Hades egy évvel ezelőtt került az ENCEhez, allu távozása után. Ezidő alatt a fokozatosan épülő csapat alapemberévé vált, amely a PGL Major Antwerpent követően a világ második legjobbja lett Snappi agresszív irányításának és Spinx képességeinek köszönhetően. A lengyel AWP-s azonban nem teljesített túl jól a nagy versenyeken, a Majorön kifejezetten gyenge volt ahhoz képest, hogy mennyire fontos pozícióban játszik. Spinx elvesztésével pedig egyértelmű volt, hogy tűzerőt és megbízhatóságot is talánia kell az ENCEnek, ha szeretnének a top 10-ben maradni.

Erre lehet orvoslat SunPayus, aki életében először játszhat európai mixben. A 23 éves spanyol AWP-s a Movistar Riders sikerének alapköve volt, a nyári szünet előtti hajrában folyamatosan kimagasló teljesítményt nyújtott a szerveren. A tavaly nyáron összeállt spanyol csapat júniusban ESL Challenger Valenciát nyert, júliusban pedig az IEM Köln elődöntőjéig jutott.

Az ENCE az ESL Pro League 16. szezonjában debütálhat, mely verseny szabályai alapján augusztus 16-ig kell leadni a végleges felállást. Tehát addigra mindenképp döntés születik arról, hogy ki veszi át Spinx helyét és cserél-e AWP-st a csapat.

Az átigazolási időszak legfrissebb hírei egy helyen

Borítókép: HLTV/theMAKKU
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!