Hirdetés

„Tudatosult bennem, hogy itt már nincs lehetőség a hibázásra...” - Gardabenya interjú

Elképesztő teljesítménnyel, az alsó-ágról végigküzdve nyerte meg végül a HUNESZ FIFA Masters powered by K&H 2022-es szezonját a feltörekvő játékos.

Esport1 Podcast

ANA, az attraktív robotlány esete a…

Hirdetés

Gardabenya számára nagyon jól indult a szezon az idei kiírásban, hiszen két selejtező után már 160 pontot sikerült gyűjtenie, ami több, mint elegendőnek bizonyult, hogy bejusson a fináléra. Ott viszont nem igazán indult jól számára a megmérettetés, hiszen szoros körülmények között ugyan, de elveszítette az első párharcát GrislyJam ellen. Aztán viszont megtáltosodott és soha a HUNESZ FIFA Masters során még nem látott teljesítménnyel megnyerte végül a 2022-es szezont. Az alsó-ágról folytatva a küzdelmet már nem hibázott és minden szembejövő ellenfelet két vállra fektetett, majd a fináléban is odatette magát, egy 3:3 után végül 4:0-ás sikert aratott és ezzel övé lett a főnyeremény az első hellyel együtt.

Most, hogy véget ért az idei szezon, egy kicsit hosszabban elbeszélgettünk vele és kiderült, hogy mit érzett, mikor kikapott az első meccsén és alsó-ágra kényszerült. Valamint elmesélte azt is, hogy ki, milyen módon igyekezett neki segíteni a mérkőzések közben, illetve a játékosok csapatainak értékéről is szó esett, de a kedvenc góljáról is beszámolt nekünk Gardabenya.

Elképesztő tettet hajtottál végre, az alsó-ágról kellett vissza küzdeni magadat a fináléba és ezt meg is tetted. Volt rajtad extra nyomás, hogy itt már nem hibázhatsz vagy inkább felszabadított, hogy nincs már vesztenivalód?

„Azért tudatosult bennem, hogy itt már nincs lehetőség a hibázásra. Így talán mondhatom azt, hogy jobban fókuszáltam, jobban koncentráltam minden mérkőzésemen.”

Ha jól értesültünk, akkor azt lehet tudni, hogy Boresz segített téged a döntő napján. Milyen pluszt adott neked? Hogy nézett ki a coacholás és mit jelent, ha valaki külső szemmel tud tanácsot adni egy játékosnak? Ennyit számít egy edző?

„Igen. Ádival nagyon jó viszonyt ápolok, és megkértem, hogy ha ráér segítsen nekem a verseny alatt. Az első mérkőzés kivételével végig beszélgetésben voltunk, segített milyen felállást válasszak, vagy éppen mikor kell váltanom taktikát. Külső szemmel átfogóbb információkat tud nyújtani az adott ellenfélről. Én amondó vagyok, hogy sokat tud segíteni, egy edző, ha nevezhetjük így, hogy ha megvan az a kölcsönös tisztelet, illetve a játékos félre tudja tenni a saját nézőpontját  és hallgatni tud egy másik személyre akinek a tanácsa akár győzelmet érhet. Szerencsére ez velem a verseny alatt így történt.”

Sero ellen még nagyon szoros csatát vívtál, aztán viszont eléggé magabiztosan győzted le az ellenfeleidet. Mi változott meg benned, hogy szinte gond nélkül masíroztál végig az alsó-ágon. Váltottál stratégiát?

„Vízválasztónak nevezhetem azt a mérkőzést. Ugyanis hátrányból kezdtem meg a második mérkőzést, viszont ott is jól sültek el a változtatások, illetve a lépés is jól jött ki. Aranygól döntött végül, ami óriási löketet adott a hátralévő mérkőzésekre. Stratégiát nem váltottam, mindig az ellenfélhez viszonyultam, és az ő játékukat próbáltam minél inkább gyengíteni.”

Nagyon különböztek a csapatok értékei. Volt, aki drágább együttest tudott összerakni és volt, aki kevesebb coinból gazdálkodhatott. Mit gondolsz mennyit számít ez a játékban, hogy kinek milyen drága kerete van?

„Sokat tud számítani természetesen. Ugyanakkor én a játék elején, illetve a közepe tájt érzem úgy, hogy sokkal jobban kijön a különbség a csapatok között értékben. A játék vége felé, rengeteg játékosból lehet gazdálkodni, és a statisztikájuk minimálisan tér el egymástól, itt már csak az dönt a játékosok értékeit tekintve, hogy az az adott játékos milyen nemzetiségű, milyen ligában játszik stb.”

Van szerinted olyan futballista, aki jelenleg kihagyhatatlan egy FUT csapatból?

„Sok játékost lehetne említeni az idei szériával kapcsolatban. Én csak magamból tudok kiindulni, és nálam szinte a játék eleje óta Mbappé valamelyik kártyája mindig szerepelt a csapatomban.”

Melyik gólod tetszett a legjobban? Volt olyan helyzet, amikor meglepődtél, hogy végül sikerült betalálni?

„Hazudnék, ha nem a Silas féle tekerést mondanám a Kevin elleni mérkőzésről. Lassan-lassan védjegyjé válik a latheral heel to heel csel utáni timed finesse shot. Ezt a kombinációt egy nagyon jó barátom mutatta nekem. Szerencsémre sikerült zölden eltalálnom ezáltal kiegyenlíteni az adott mérkőzésen.”

A HUNESZ FIFA Masters powered by K&H diadal egy nagy siker számodra. Mik a céljaid a jövőben, szeretnél jobban ráfókuszálni az e-sport karrieredre, csapatban játszani vagy mik a terveid ezen a téren?

„Nyilvánvalóan szeretném folytatni és a fifával foglalkozni. Ez egy visszaigazolás számomra, hogy jó az irány. Rengeteg időt beleraktunk az idei szériába és úgy néz ki hogy nem hiába.”

Mit vársz a FIFA 23-tól?

„Természetesen versenyszerűen szeretnék vele foglalkozni, mind magyar, mind külföldi szinten egyaránt. Nem nagyon hallani híreket, hogy milyen típusú versenyek lesznek inkább előtérbe helyezve az EA-nél. Amit várok az magyar szinten egy stabil teljesítmény és azért oda kéne érni a külföldi mezőnyhöz is még jobban.”

Mi kellene ahhoz, hogy magyar játékosok nemzetközi szinten is sikereket érjenek el? Mit gondolsz a jelenlegi mezőnyről?

„Véleményem szerint van rá esély, akár a FIFA 23-at, akár a későbbi szériákat tekintve, hogy nemzetközileg is sikeres magyar játékosok legyenek. Neveket természetesen nem szeretnék mondani. Sajnos én nem tudhatom, hogy mi hiányozhat, hogy sikeresek legyünk nemzetközi szinteken is. Jelenleg nem vagyok olyan közelségben a nemzetközi elithez, hogy erről egy átfogóbb véleményt tudjak alkotni. De remélem ami késik, nem múlik. Viszont ez a 8-as döntő is megmutatta, hogy szerintem kezd alakulni egy elég komoly magyar mezőny is.”

A K&H MNEB kiemelt támogatója a Digitális Jólét Program és az MI Kihívás.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Hirdetés
Hirdetés
1 db hozzászólás
Lépj be, ha hozzá akarsz szólni!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés