Sycrone: „Tudom, hogy Bymasnak ez így szívás”

Sycrone: „Tudom, hogy Bymasnak ez így szívás”

A MOUZ az ESL Pro League 16. szezonjának C-csoportjában fog debütálni az új felállással.

A MOUZ múlthéten jelentette be, hogy Bymas helyét ősztől átveszi az NXT nevű akadémiájuk játékosa, xertioN. A csere körül – csakúgy mint NBK tavaszi kirúgásakor – volt egy kis dráma, hiszen a litván játékos szerint épp gyakoroltak volna a csapattal, amikor megtudta, már nem is tagja a kezdő felállásnak. Mindez ráadásul különös időzítéssel történt, mert a nyári szünet és az átigazolási szezon utáni RMR-selejtezőn még Bymasszal játszott a MOUZ. Tehát a játékosnak nincs igazán lehetősége máshol játszani idén. Tegnap a MOUZ edzője, sycrone igyekezett egy, a HLTV-nek adott interjúban megmagyarázni a történteket – ebből szemléztünk.

A Bymas–xertioN csere okairól

„Mindig több tényezővel kell számolni, amikor cserélsz. Először arra térnék ki, hogy miért tűnik ennyire hirtelennek. A nyári szünet alatt, amikor a legtöbb csapat átigazolásokat csinál, sok beszélgetés folyik a háttérben, ki elérhető, pletykák, ilyesmik, ekkor dolgozik a legtöbb csapat. Mivel mi későn fejeztük be Kölnt és dexter másfél év után először haza akart menni Ausztráliába, mi csak az első selejtezők [az RMR-kvalifikációk] előtt három nappal fejeztük be a vakációt.

Megegyeztünk arról, hogy túl rizikós lenne az RMR kvalik előtt változtatni, ez a legfontosabb verseny, előtte nem cserélünk. Viszont a szünet alatt sokan érdeklődtek xertioNről top csapatoktól, top 15-ös csapatoktól és az sem segített, hogy rengeteg FPL-t játszott, amikor nem kellett annyit edzenie az NXT-vel, csak FPL-t grindolt. Ő is látta az érdeklődést maga körül és át kellett gondolnia, hogy mi látjuk-e a projektünkben. Valamint a szerződése is lejárt volna valamikor, szóval nekünk is gondolkoznunk kellett azon, hogy meg akarjuk-e tartani a főcsapatban vagy inkább elengedjük. Egy másik tényező volt, hogy a szünet után olyan hamar volt a kvali, nem kockáztathattunk meg semmit. Tudom, hogy Bymasnak ez így szívás, mert a Valve szabályai miatt a felállásunkhoz van kötve, de bizonyos értelemben szerződése van és ez a munkája, igaz?

Bymas két éve van itt, régebb óta, mint én, régebb óta dolgozik a csapattal és a stábbal a szervezetben, mint én. Én azt gondolom, ezen a ponton másik irányba akartunk menni. xertioN nem egy az egyben Bymas cseréje, szerintem teljesen különböző játékosok. Bymas sokkal higgadtabb, összeszedettebb, számító és egy jó clutch játékos, míg xertioN sokkal agresszívebb, nagyon is inkább egy playmaker, ez pedig lehetővé teszi, hogy szerepeket cseréljünk a csapaton belül. Például az is hozzájárult a cseréhez, hogy frozen lurk-támogató játékos szeretett volna lenni és xertioNnel ez lehetséges volt. Sok tényező, de nem volt könnyű [döntés].”

Bymas kispadra küldésének körülményeiről

„Azon a napon, amikor véglegesítettük a döntést a kispadra küldéséről és xertioN előléptetéséről, még mindig tárgyaltunk xertioN ügynökségével a szerződéséről, annak pontos részleteiről és feltételeiről. Nyílván nem mondhatod azt a másik játékosnak az egyezség megszületése előtt, hogy kikerültél, mert akkor csak négy játékosod lenne, a MOUZnak pedig vannak kötelességei, együttműködései szervezetként. Van egy csapat, akiknek versenyeken és ligákon kell résztvennie, ha valakit a kispadra raksz, akkor csak négy játékos marad és nem áll készen a helyettes.

Úgy alakult, hogy reggel volt egy meeting a dolgok véglegesítéséről, ezen a napon már gyakorolnunk kellett volna, a dolgok mennek tovább, ez egy rendes felkészülési nap volt nekünk. Nagyjából tudtuk, hogy megtörténik [a csere], már-már kőbe volt vésve, konzultáltunk mindenkivel a csapatból, voltak különböző meetingjeink, beszéltünk érvekről és ellenérvekről egy cserével kapcsolatban, mivel járna. Ez nem olyan, mint valami diktatúra, ahol én hozom a végső döntéseket. Természetesen az én felellőségem, ha valami nem úgy jön ki, ennek így is kell lennie.

Szóval volt a reggeli meeting, 15 perccel a vége után kezdtük volna a gyakorlást. Abban a 15 percben felhívhattam volna Bymast privátban és elmondhattam volna neki telefonon, de inkább szóltam a többieknek, hogy ne jöjjenek fel TeamSpeakre és akkor mondom el Aurinak [Bymasnak], hogy ezért nincsenek itt a többiek és ez történt, ezért történt, merre tovább neki.

Végül úgy bő fél órán át beszélgettünk, megértette több érvemet is. Szerintem elég jól fogadta, el kell ismernem, igencsak lenyűgözött. Ezután küldött a srácoknak egy nagyon kedves chatüzenetet, egy óra múlva pedig a többiekkel együtt átbeszéltük TeamSpeaken az egészet, behívtuk xertioNt is, mert addigra megszületett az üzlet vele és már játszhatott velünk. Valahogy így történt. Talán nem volt tökéletes és felhívhattam volna, vagy valahogyan lemondhattuk volna azt a négy nap munkát, amíg ment a tárgyalás, és nem gyakoroltunk volna azokon a napokon. Egy tökéletes világban, és ez nem csak rajtam múlik, a MOUZ napokkal korábban összehozta volna az üzletet [xertioNnel] és akkor még a hétvégén elmondhattam volna neki, de néha ezek a dolgok elhúzódnak.”

MOUZ az EPL-en

A MOUZ az ESL Pro League 16. szezonjának C-csoportjában fog debütálni az új felállással. A C-csoport szeptember 14-18-ig fog tartanni, torzsiék többek között a Heroic, az ENCE és Astralis ellen játszanak majd. Addig is, érdemes becsatlakozni az A-csoport meccseibe, melyeket magyar nyelven élőben követhettek az Esport1TV Twitch csatornáján vagy az Esport1.hu beépített pontgyűjtő felületén!

09.01. – A-csoport
12:30 - Spirit vs Endpoint
16:00 - NAVI vs fnatic
19:30 - NIP vs Vitality

Borítókép: HLTV/theMAKKU
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!