Teljesen új városi pályán versenyezhet szombaton a K&H MNEB Sim Liga iRacing mezőnye

Teljesen új városi pályán versenyezhet szombaton a K&H MNEB Sim Liga iRacing mezőnye

Először láthatunk majd igazi csatát az pontverseny első helyéért, hiszen ebben a szezonban megtörtént, hogy nem Tóth Dávid áll az élen.

Soha nem látott felfordulás volt egy héttel ezelőtt a Red Bull Ringen, ahol előbb Tóth Dávid korábbi szabálytalan előzése miatt csak a mezőny végéről indulhatott, majd a második futamon a rajtot követő, több játékost is érintő karambol borzolta a kedélyeket. Ennek eredményeképpen két új futamgyőztes is született a K&H MNEB Sim Liga iRacing második szezonjában, hiszen az első versenyt Simon Tamás, míg a másodikat Pálla Csaba nyerte meg. Miután Tóth Dávid egyszer sem tudott a virtuális pódiumra állni, megváltozott a pontverseny sorrendje is, Simon Tamás átvette a vezetést a címvédő Tóth előtt, miközben a harmadik helyre a stabil teljesítményt nyújtó Barna Martín lépett fel.

Október 1-én, szombaton a mezőny a Chicagoba utazik az online térben. Ez egy utcai pálya lesz, amelyet alapból a Nascar sorozatban szeretnének majd használni 2023-tól, viszont a játékban már egy ideje elérhető, így érdekes lesz látni mit tudnak kihozni magukból a legjobbak ezen az aszfaltcsíkon. Az iRacing fejlesztői létrehoztak egy 3,44 km hosszú pályát, amelyet 12 kanyar tarkít és közvetlenül a Michigan-tó mellett halad el. Lélegzetelállító kilátás nyílik itt körözve a chicagói Grant Parkra.

A szakértők szerint nem túl bonyolult és trükkös a vonalvezetése, de a 90 fokos fordítók határozottan borsot törhetnek a pilóták orra alá, szóval egy kisebb hiba is csúnyán megbosszulhatja magát a futamon.

A hat fordulóból – ezáltal 12 futamból – álló második szezonban minden egyes verseny után pontot gyűjtenek a játékosok. Ahhoz viszont, hogy valaki elindulhasson egy versenyhétvégén, az előző héten be kell kerülnie a legjobb harmincba a prekvalifikáció során. Ezután egy időmérő dönt a rajtsorrendről, majd az első futam végeredményéből az első 10 helyezett sorrendjét megfordítva startolnak az e-piloták a második futamon.

A hétvégi verseny menetrendje:

  • 18:00 – 19:00 Szabadedzés
  • 19:00 – 19:25 Időmér
  • 19:25 – 20:00 1. verseny
  • 20:00 – 20:05 Warm-Up
  • 20:05 – 20:35 2. verseny

A K&H MNEB iRacing második szezonjának összdíjazása 750 ezer forint, melyből az első helyezett 500, a második 150, illetve a harmadik 100 ezer forintot vihet majd haza.

HOL LEHET KÖVETNI A K&H MNEB SIM LIGA IRACING BAJNOKSÁG VERSENYEIT?

A közvetítéseket minden egyes szombati fordulóról élőben lehet követni az esport3tv Twitch oldalán, ahol az egyik elemző mindvégig Bereznay Dániel lesz, akinek a youtube csatornáján szintén követhetitek az eseményeket.

További információkat a versenyről a hivatalos szabályzatban olvashattok, amelyben minden kérdésre választ kaptok.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!