40-nél is több verseny lesz a 2023-as ESL Pro Touron

40-nél is több verseny lesz a 2023-as ESL Pro Touron

A részletes naptár alapján már be lehet lőni azt is, hogy a BLAST mit tervez 2023-ra és mikor lesz az év másik Majore.

Az ESL bejelentette a 2023-as versenynaptárát, amiben az olyan zászlóshajók, mint az IEM Katowice és IEM Köln mellett még további 40 eseményre kell számítani a világ minden táján. A már említett tornák az EPT Championship szinten helyezkednek el, azaz kiemelt szerepük van az Intel Grand Slamben.

Katowicén és Kölnön túl jönnek még az EPT Masters szintű tornák is 2023-ban. Ebbe a két Pro League szezon Máltán, valamint a visszatérő IEM Dallas és az egyelőre ismeretlen helyszínre tervezett IEM Spring és Fall számítanak bele.

A Challenger szintű események is visszatérnek jövőre, ezúttal Hanoverben és Jönköpingben küzdhetnek az európai csapatok az ESL Pro League konferenciahelyekért. Atlantába is visszatér a CS:GO 2023-ban, szintén egy Challenger torna formájában. Ezeken felül a nemzeti tornák és a Challenger League is megmaradnak, előbbinek kettő, utóbbinak négy szezonja lesz online jövőre.

Mire számítunk az EPT-n túl 2023-ban?

A naptár felső sorában található lyukakban sem maradunk tier 1 CS:GO nélkül, ez már borítékolható. A BLAST.tv Párizs Major dátumait már ismerjük: a nyílt selejtezők a Pro League környékén lesznek, az RMR-ok utána, a Major maga pedig az IEM Spring és az IEM Dallas között lesz. Ezen a ponton még kérdéses, hogy a Major mellett a BLAST tervez-e egyáltalán tavaszi csoportkört, lesz-e rá kapacitásuk. Idő éppen lenne rá a naptár alapján (január csoportkör, április showdown, május utolsó hete finálé), de akkor a játékosoknak szinte minden egyes héten lenne versenyük január közepétől június elejéig, ráadásul ezek 90%-a LAN más-más országokban.

Dallast követően előrehozott nyári szünetre vonul a Counter-Strike mezőnye. Köln után egy BLAST őszi csoportkör és nyílt Major selejtező méretű lyuk tátong, a Pro League után pedig egy őszi RMR méretű – tehát az idén őszi menetrend megismétlése reális lehet eddig. A Major, valamint a BLAST év végi eseményei (őszi finélé, World Final) pedig az IEM Fallt követően lehetnek. Ugyanis novemberben és decemberben legfeljebb Challenger szintű ESL versenyekre számíthatunk, miután a pletykák alapján 2023 másik Majorét a Perfect World rendezheti Kínában, a naptár alapján valamikor az IEM Fall után.

A teljes EPT-naptár

EPT Masters és Championship események

IEM Katowice — Január 31-Február 12.
ESL Pro League Season 17 — Február 21-Április 2.
IEM Spring — Április 17-23. (a helyszín bejelentésre vár)
IEM Dallas — Május 29-Június 4.
IEM Cologne — Július 25-Augusztus 6.
ESL Pro League Season 18 — Augusztus 15-Szeptember 24.
IEM Fall — Október 16-22. (a helyszín bejelentésre vár)

EPT Challenger események

ESL Challenger League Season 44 — Január 17-Március 26.
ESL Challenger #52 — Április 28-30. (a helyszín bejelentésre vár)
ESL Challenger League Season 45 — Április 4-Május 28.
ESL National Championships — Április-Június
ESL Challenger Hanover — Június 9-11.
ESL Challenger League Season 46 — Július 11-Szeptember 17.
ESL Challenger League Season 47 — Október 3-December 10.
ESL National Championships — Október-December
ESL Challenger Jönköping — November 24-26.
ESL Challenger Atlanta — December 15-17.

Borítókép: ESL
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!