K&H MNEB Sim Liga iRacing S2: Az utolsó két futam dönt a bajnoki címről

A mindent eldöntő futamokat október 29-én, szombaton 19 órától lehet élőben figyelemmel követni.

Közel áll a címvédéshez Tóth Dávid a K&H MNEB Sim Liga iRacing második szezonjában, köszönhetően a két héttel ezelőtti dupla győzelmének, illetve Simon Tamás peches eredményeinek. Ezeknek hatására a 40 pontos különbség alakult ki közöttük, pedig eddig rendkívül szoros versenyt vívtak egymással. Úgy tűnik azonban, hogy az igazán kiélezett helyzetekben Dávid higgadtabb tud maradni és kellő nyugalommal képes terelgetni autóját, míg Tamás több ízben is hibázott, mikor a legjobbat kellett volna kihozni magából.

Emellett kapott is ellenfeleitől, Pállaival néhány esetben úgy akaszkodott össze például, hogy abból nem ő jött ki jobban. Ezzel pedig súlyos pontokat veszített az elmúlt hetekben. Pálla egyébként az agresszív stílusának köszönhetően feljött a harmadik helyre, miközben a virtuális dobogó legalsó fokáért még nagy csata lehet majd közte és Leitner Norbert között. 

A K&H MNEB Sim Liga iRacing második szezonjának hatodik, egyben utolsó fordulójának a helyszíne Daytona International Speedway – Road Course lesz. Az 1959-es megnyitás óta ez a pálya ad otthont a Daytona 500-nak, a NASCAR legrangosabb versenyének. Persze a NASCAR mellett itt rendeztek már ARCA, AMA Superbike, IMSA, SCCA és Motocross versenyeket is.
Többféle vonalvezetése is van, miközben a leghíresebb verziója a 11 kanyart tartalmazó Road Course és a domború kialakítás nagyobb sebességet tesz lehetővé, így a technikás részek mellett az autók végsebességén is nagy hangsúly lesz.

A nagy különbség a két bajnokesélyes versenyző között az, hogy Tóth Dávid az eddigi 10 futamból hatot megnyert, míg Simon Tamás csak kétszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Pontegyenlőség esetén tehát egyértelműen Dávidé a bajnoki arany, bár előtte még csodának is kellene történnie, hiszen szinte a lehetetlennel egyenlő, hogy Simon ledolgozza a 40 pontos lemaradását.

A hat fordulóból – ezáltal 12 futamból – álló második szezonban minden egyes verseny után pontot gyűjtenek a játékosok. Ahhoz viszont, hogy valaki elindulhasson egy versenyhétvégén, az előző héten be kell kerülnie a legjobb harmincba a prekvalifikáció során. Ezután egy időmérő dönt a rajtsorrendről, majd az első futam végeredményéből az első 10 helyezett sorrendjét megfordítva startolnak az e-piloták a második futamon.

A szombati verseny menetrendje:

A K&H MNEB iRacing második szezonjának összdíjazása 750 ezer forint, melyből az első helyezett 500, a második 150, illetve a harmadik 100 ezer forintot vihet majd haza.

HOL LEHET KÖVETNI A K&H MNEB SIM LIGA IRACING BAJNOKSÁG VERSENYEIT?

A közvetítéseket minden egyes szombati fordulóról élőben lehet követni az esport3tv Twitch oldalán, ahol az egyik elemző mindvégig Bereznay Dániel lesz, akinek a youtube csatornáján szintén követhetitek az eseményeket.

További információkat a versenyről a hivatalos szabályzatban olvashattok, amelyben minden kérdésre választ kaptok.

A K&H MNEB kiemelt támogatója a Digitális Jólét Program és az MI Kihívás.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!