Ezerből egy ember szerzett gyémánt érmet Rióban?

Ezerből egy ember szerzett gyémánt érmet Rióban?

Gratulálunk annak a szűk csoportnak, akik hibátlanul túlélték az IEM Rio Major Pick'Em kihívását!

Az IEM Rio Major számtalan meglepő eredményt hozott: korán kiestek a topcsapatok, azaz a FaZe, a Vitality, a NAVI, a Cloud9 és a Liquid, ezért végül az Outsiders a Heroic ellen játszotta a döntőt, amit meg is nyertek. Kevesen látták ezt jönni a Major előtti napokban és várható volt, hogy a Pick'Emekben ez tükröződni fog. Bár a rájátszáshoz érve voltak jelek, amiből az Outsiders végső győzelmét ki lehetett következtetni és ennek fényében még inkább meglepő, hogy a Leetify adatai szerint csupán a közösség 0,1%-a szerezte meg a gyémántot!

A Leetify 40 ezer nyilvános inventoryt vizsgált meg, ezek közel felében, 21 ezerben találtak az elmúlt 5 Majorről Pick'Em érmet. Ezt követően jött az adatok feldolgozása, aminél fontos kiemelni, hogy a bronzok nem szerepelnek benne, ugyanis ezt valamiért nem lehetett keresni. A Leetify azonban hozzáteszi, ez nem feltétlenül probléma, hiszen a Viewer Pass megvásárlásával automatikusan jár a bronz, így nem feltétlenül hasonlítható a többi éremhez. Végül a következő adatok jöttek ki:

Forrás: Leetify

Mint a fenti képen is látható, az IEM Rio Major kapcsán vizsgált felhasználók 38%-a ezüst, 62%-a arany és 0,1%-a gyémánt éremmel végezte a Pick'Emet. De ez az adat akkor lesz igazán érdekes, ha a korábbi Majorökhöz hasonlítjuk. Az IEM Katowice 2019 és a PGL Major Stockholm 2021 során 40%, illetve 57% volt a gyémántok aránya. Ebben nincs akkora meglepetés, hiszen elég egyértelmű volt, hogy az Astralis és a NAVI nyeri ezeket. A StarLadder Major Berlin 2019 esetében a 8% természetesen egy meglepő eredménynek köszönhető, így az AVANGAR döntőbe jutásának és az Astralis végső győzelmének – sokan a Liquid-éra folytatására számítottak ekkoriban, ezért hatalmas többség arany érmen ragadt. Antwerpenben pedig alighanem az okozta a 11%-os gyémántszerzési arányt, hogy többen is kételkedtek a FaZe végső győzelmében a jelek ellenére, de ezt leszámítva jól szerepeltek itt is az emberek (75% arany).

Azonban az IEM Rio Major 0,1%-a kirívóan alacsony. A potenciális magyarázat abban rejlhet, hogy nem csak az arany érmékből lett sok a gyémántok rovására, hanem az ezüst is kimagasló, 38%-os. Ez azt jelentheti, hogy sokan már a csoportkörökben elvéreztek a Pick'Emjeikkel – ezt mi magunk is tapasztaltuk az Esport1 csapatának Pick'Emjeinél. A FaZe, a Vitality és a Liquid kiesése a második csoportkörben elég volt ahhoz, hogy ezüstön ragadjon valaki. Persze ezt még lehetett volna aranyra javítani a rájátszásban, de gyémántra már nem.

Az aranyérmék aránya pedig nem nagyságrendekkel jobb vagy rosszabb más Majorökhöz képest. Ebből következhet, hogy közülük a legtöbben a negyeddöntőkben rontották el a tippeket. Mégis ki számított arra, hogy a MOUZ megveri a Cloud9-t és FURIA a NAVI-t? Ehhez még hozzátesszük, hogy sokaknak szimpatikusabb volt a Spirit a Heroic ellen és már is véget értek a gyémánt érmekről szőtt álmok.

Borítókép: Valve–ESL
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!