A Dead Space Remake még a saját készítőit is megrémíti

A Dead Space Remake még a saját készítőit is megrémíti

Az eddigi videók alapján tényleg be kell majd készítenünk a váltónadrágokat, de azért várjuk meg a megjelenést.

Egy jó horrorjáték igazi próbája a sötétben való játék. Ami nappal nem feltétlen tűnik félelmetesnek vagy túl ijesztőnek, az este bizony azzá válhat. Nos, a Dead Space Remake is könnyen az a játék lehet, amely felkerül arra a listára, amin olyan programok szerepelnek, amit kihívás lefekvés előtt egyedül fejhallgatóval játszani. Mert bizony időnként előfordul, hogy egy-egy program, legalább egy részlete annyira ijesztő, hogy úgy döntünk, inkább mentünk és elmegyünk mást csinálni, mert így biztosan nem tudunk majd aludni.

Mire alapozva bizakodhatunk abban, hogy az újradolgozott DS is ilyen lesz? Nos azért, mert még a fejlesztők elé is kihívást állít. „Amikor éjszaka pörgetem, nem tudok fejhallgatóval játszani. Egyszerűen kib*szottul ijesztő." – mondta David Robillard technikai igazgató. „Olyan az atmoszférája és pont annyi realizmus került bele, ami hihetetlenül ijesztővé teszi." És nem csak vizuálisan. „Ahogyan a hangot, a környezetet, az effekteket kezeljük, olyan rendszerekkel, amelyek megpróbálnak megijeszteni." Az utolsó ponton van a hangsúly.

Ugyanis egy mesterséges intelligencia (AI director) segíti, hogy meglepetésszerűen változzon a környezet, és az előre megírt forgatókönyvbe extra ijesztgetéseket csempésszen. „Megpróbál megijeszteni téged, ehhez pedig a fényekkel és a hangokkal játszik. Például egy szoba, ami az egyik lejátszásnál jól megvilágított volt, a másodiknál például sötét lehet." Az új DS Remake tehát nem csak a grafikában jelent előrelépést, hanem megpróbál még ijesztőbb is lenni. Emellett lesz némi játékmenetbeli változás is, még ha csak egy csipetnyi is, néhány extra rejtvény, a töltőképernyők hiánya vagy annak lehetősége révén, hogy leváljunk az űrhajóról és lebegjünk a súlytalanságban. A Motive Studio csapata igyekszik azonban hangsúlyozni, hogy a változások és kiegészítések ellenére is ugyanarról a játékról bezélhetünk. „A játék kezdeti része, például ha egymás mellett játszod őket, rendkívül hasonlóak. De aztán ahogy haladsz végig néhány fejezeten, van néhány olyan célkitűzés, ami nem volt annyira népszerű. Biztosra akartunk menni, hogy ha változtatunk, az valójában az egyik alappillérünkre reflektáljon, nem pedig csak azért változtatunk, mert azt gondoltuk, hogy jobban tudjuk, mint az eredeti csapat, mert ők csodálatos munkát végeztek" – mondta Phillipe Ducharme vezető producer. Viszont a meglepetéseknek van gyakorlati oka is: akik ismerik a játékot, ne érezzék magukat biztonságban. Ott is leselkedjen veszély, ahol eredetileg nem volt, így ne lehessen ezt kitrükközni megfelelő előismerettel. Összességében kijelenthetjük, a horrorjáték-rajongók számára ez egy izgalmas időszak, ugyanis többek között a Resident Evil 2 remake sikerén felbuzdulva nem csak a DS érkezik, hanem március 24-én a Resident Evil 4 remake-je, és készül a Silent Hill 2 és a System Shock újradolgozása is.

A Dead Space Remake január 27-én jelenik meg. PC-n a Steamen lesz elérhető, és nem lesz szükség hozzá Originra, ami egy nagyon jó hír.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!



Gaming - A szomorú szamurájon múlhat, hogy túléli-e 2025-öt a Ubisoft

A Ubisoft az egyik legikonikusabb stúdió a videójátékos világban, és korábbi címeik révén hatalmas rajongótáborra tettek szert, azonban az elmúlt néhány esztendő – különösen 2024 – roppant gyengére sikeredett, és egyesek szerint már nem ugyanaz a cég, mint korábban.