Egy domináns január után nem kérdés, ki a legjobb a világon

Egy domináns január után nem kérdés, ki a legjobb a világon

Rengeteg kihívó van a HLTV ranglistájának top 10-ében, de a G2 tűnik egyelőre a legstabilabbnak közülük. Rajtuk kívül sokat lépett előre az IHC és az Aurora, míg a top 10 szélén állók egyelőre stagnálnak.

Befutott a HLTV januári rangsora, ahol egy ezidáig meccset és pályát sem veszítő G2 került az első helyre, miután megelőzték az év második felében erős Heroicot. Rengeteg változás volt a téli szünet után, több csapat cserélt a felállásában és így pontokat veszített, míg mások jobbak vagy éppen rosszabbak lettek a változatlan ötüsökkel. Mint minden szezon elején, ezek a helyezések még nem mondanak sokat arról, hogy milyen erőviszonyokra kell számítani idén, de azt már lehet látni, hogy kikre kell figyelni majd.

A decemberi BLAST Premier World Final győzelmet, valamint a gyors és magabiztos tavaszi csoportkörös és katowicei továbbjutásokat követően a G2 lett a világ legjobb csapata. HooXiék szépen összekapták magukat a csalódásokkal teli ősz után és ezzel letaszították a trónról az immáron csak második helyezett Heroicot. Őket egy szintén visszatérőben lévő FaZe követi, majd egy felemás Liquid és Outsiders. A NAVI és a Vitality is szépen jöttek felfelé januárban, Katowicében pedig még erősebbnek tűntek, ezért már biztosan ott lesznek a rájátszásban is. A top 10-ben tehát bőven vannak kihívók, bár a sort záró MOUZ és FURIA kissé ingatag egyelőre. Az OG pedig csak éppen megérkezett a buliba, máris kiesett betegség miatt az egyik legjobb játékosuk, flameZ.

A top 20-at kémlelve a fnatic remekül néz ki, igaz, a Complexity pont ma fogott ki rajtuk Katowicében. Az őket követő Cloud9-t a top 20 környékén tanyázó IHC küldte haza erről a versenyről, így alighanem folytatódni fog a zuhanásuk. A Spirit, a BIG és az Astralis stabilan tartja magát a top 15 határán, ők az EPL-en változtathatnak ezen, ha tudnak. A top 20 csapatok közül a NIP-et érdemes még megemlíteni, akik a felállásuk körüli problémák miatt stagnálnak, illetve a coLt, akik meglepetésszerűen elindultak felfelé.

A top 30 utolsó harmadában a már említett IHC története izgalmas, hiszen Katowicében megverték és kiejtették a FURIAt, majd a Cloud9-t, két top 10 közeli csapatot, így jó esélyük van még feljebb törni a verseny után. Ráadásul bejutottak az EPL-re, később a hazájukban játszhatnak majd az RMR-on, tehát izgalmas szezon elé néznek.

Az EG is előrébb lépett a Heroic elleni BLAST premieres győzelmüket követően, de azóta nem nyertek meccset, szóval sok jóra tőlük nem kell számítani. Végül érdemes még az Auroráról is beszélni, akik nemrég az Astralis ellen játszottak döntőt a CCT észak-európai bajnokságán. Itt ugyan kikaptak, de előtte 15 mérkőzéses veretlenségi szériát hoztak össze. Az orosz csapat így 74 helyet lépett előre egyetlen hónap alatt!

MAGYAR KÖZVETÍTÉS

Az IEM Katowicét élőben, magyar nyelven közvetíti az Esport1TV, amit Twitchen vagy az Esport1.hu beépített pontgyűjtő felületén követhettek FACEIT-pont dropok kíséretében az alábbi menetrend szerint:

02.07. - kedd
12:30 - fnatic vs Complexity
16:00 - FaZe vs Liquid
19:30 - G2 vs NAVI

Borítókép: ESL
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!