Tegyünk egy sétát a katowicei hősök csarnokában!

Tegyünk egy sétát a katowicei hősök csarnokában!

Legendás arcok figyelik az új Counter-Strike generáció minden mozdulatát Katowicében, miközben egyetlen okosüveg választja el őket egymástól a meccsek során.

Elindult az IEM Katowice, már délelőtt óta zajlik a play-in szakasz. Ezzel együtt lehullott a lepel az új hősök csarnokának nevezett stúdióról is. Az ESL ugyanis a korábbi egyszerű megoldást lecserélte egy olyan folyosóra, ahol az összesen nyolc csapat egy térben helyezkedik el, az adott meccsek játékosai pedig egymással szemben ülnek és csak egy üvegfal választja el őket.

A hősök csarnokában persze nem csak az aktuális játékosok érezhetik magukat úgy, mint a hősök. Az ESL ugyanis több korábbi IEM-bajnok képével díszitette fel a stúdiót. Köztük olyan legendákkal mint Pasha, device, Zeus, olofmeister vagy éppen Cyx, aki 2010-ben vesztette életét egy tragikus autóbalesetben. A folyosó közepén pedig ott a hőn áhított IEM-trófea, amelyen szerepel a valaha volt összes bajnok neve. Érdemes tehát bekukkantani az alábbi galériánkba, ahol az ESL és a HLTV helyszíni fotóit szedtük össze egy virtuális sétához a hősök csarnokában!

Kattints a képre a galériáért!

Ha a helyszíni látvány önmagában nem volna elég, akkor az ESL még megpróbált rátenni erre egy lapáttal úgy, hogy a középső választófal nem egyszerű plexi, hanem okosüveg. Ez azt jelenti, hogy az üveg össze van kötve a játékkal és a körök végén kikapcsol, tehát a játékosok láthatják egymást néhány másodpercig. A szervezők reményei szerint így a csapatok tudnak majd reagálni egymásra anélkül, hogy visszaélnének a helyzettel. Kíváncsian várjuk, hogy apEX vagy cadiaN mit kezd ezzel a lehetőséggel a katowicei főtábla csoportkörében!

Magyar KÖZVETÍTÉS

Az IEM Katowicét élőben, magyar nyelven közvetíti az Esport1TV, amit Twitchen vagy az Esport1.hu beépített pontgyűjtő felületén követhettek az alábbi menetrend szerint:

02.01. - szerda
11:00 - ENCE vs paiN
12:15 - MIBR vs NIP
13:30 - Sprout vs OG
14:45 - BIG vs Complexity
16:00 - ENCE vs Cloud9 (Bo3)
19:00 - Felső ági negyeddöntő #2 (Bo3)

Borítókép: HLTV/brcho
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Galéria

Kövess Minket!