HooXi: Akkor fogjuk elsőnek érezni magunkat, ha megverjük a Heroicot

A G2 ma az IEM Katowice elődöntőjében bizonyíthat újra, de Hooxi szerint csak egy Heroic elleni győzelem betonozná be őket a Counter-Strike világ élén. Kíváncsian várjuk, hogy összejön-e ez a döntő!

A G2 idén még nem veszített se meccset, se pályát. Sőt, utoljára a Vitality tudott elcsaklizni tőlük pályát még december 16-án a BLAST Premier World Finalön! Azóta pedig nyertek egy trófeát, megvertek több nagy csapatot LAN-on, valamint átvették a világranglista vezető pozícióját is a Heroictól. Ahhoz tehát nem fér kétség, hogy jó formában van a G2 és Katowicében ők a favoritok. A NAVI elleni keddi, domináns győzelmüket követően HooXi adott interjút a HLTV-nek a G2 sikereiről és játékáról, valamint elmondta, hogy kit tartanak a legveszélyesebbnek a mezőnyben.

A jó formájukról

„Szerintem már az EPL-en megmutattuk, hogy van bennünk potenciál. A top 4-be jutottunk ott, aztán egy nagy előnyt engedtünk ki a kezünkből, ami lehetett volna másképp is. Utána nyilván magas csúcsaink és alacsony mélypontjaink voltak, szóval szerintem mostanra konzisztensebbek lettünk. Illetve az Abu-Dzabiban szerzett győzelmünk is adott némi lendületet. Összességében csak meglovagoltuk a hullámokat és most már meg tudjuk mutatni, min dolgoztunk az elmúlt hat hónapban.”

Gondolnak-e a győzelmi sorozatukra?

„Nem, mert a rekord azt hiszem 87-0 vagy valami ilyesmi, igaz? Az még odébb van egyelőre. Őszintén, nem [gondolunk rá], csak élvezzük a játékot, a győzelmet, mind szeretünk nyerni, szóval nem gondolunk erre túl sokat, én csak élvezem, hogy jól játszunk és hogy mindenki rengeteget tesz bele a csapatból. Mindkét lábbal a földön járunk, de örülünk ennek a sorozatnak.”

Magabiztosság vagy önteltség?

„A helyzettől függ, hogy mit csinálunk. Nyilván előfordul, hogy agresszívak vagyunk, de ez nem igazán önteltség, inkább csak a felkészülésből jön, ezeket a hézagokat akarjuk kihasználni. Aztán nyilván van olyan is néha, hogyha 12:3-ra vezetünk vagy ilyesmi, akkor az első fegyveres körben magabiztosabbak vagyunk és valami őrült dolgot csinálunk. Például, ezen a [NAVI elleni] meccsen 12 vagy 13:8-ra vezettünk Nuke CT-oldalán és volt pénzünk, magabiztosak voltunk, szóval áttoltuk Nemával [huNter-] együtt az ajtót és bejött. Megszereztük a lobby feletti irányítást, szóval néha kifizetődő az agresszivitás. Semmi köze nincs ennek ahhoz, hogy önteltek vagy bármi ehhez hasonlóak lennénk, csak próbálunk mindenfélét felfedezni és kihasználni az ellenfeleinkkel szemben.”

A legveszélyesebb ellenfél a rájátszásban

„Nos, mint egy karrigannel közös interjúban is mondtam már, szerintem a FaZe és a Heroic a legnagyobb ellenfeleink, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a többi csapat egy szinttel alattuk lenne. Úgy érzem, mindenki nagyon közel van most és az elmúlt hat hónapban láthattátok, hogy bárki tud versenyt nyerni. Nem számít ki áll velünk szemben, teljes fókusz kell és az eddigiekhez hasonló felkészülés. Azt hiszem, van egyfajta éhség bennünk, hogy legyőzzük a Heroicot, mert ők voltak az elsők, mielőtt mi megelőztük volna őket a ranglistán és szerintem akkor fogjuk elsőnek érezni magunkat, ha megverjük őket”

MAGYAR KÖZVETÍTÉS

Az IEM Katowicét élőben, magyar nyelven közvetíti az Esport1TV, amit Twitchen vagy az Esport1.hu beépített pontgyűjtő felületén követhettek FACEIT-pont dropok kíséretében az alábbi menetrend szerint:

02.10. - péntek - negyeddöntők
15:30 - Liquid vs Vitality
19:00 - NAVI vs Outsiders

02.11. - szombat - elődöntők
15:30 - G2 vs Liquid/Vitality
19:00 - Heroic vs NAVI/Outsiders

02.12. - vasárnap
16:00 - döntő

Borítókép: HLTV/theMAKKU
OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!