Több irodáját is bezárja a Ubisoft

Több irodáját is bezárja a Ubisoft

Botrányok, projekt törlések, irodabezárások jellemzik a Ubisoftot.

A fizikai játékeladások csökkenése miatt a Ubisoft több irodát is bezár. A ResetEra által megszerzett és megosztott e-mail szerint a kiadó becsukja a főként Európában található irodáit. Nincsen könnyű helyzetben a cég, a dolgozói lázadoznak, a projektjeik döcögnek, többet töröltek, amit meg nem, az nem megy valami jól.

Ebben a helyzetben hozta meg ezt a nehéz döntést a Ubisoft, a hírek szerint az egyik konkrétan említett iroda a Ubisoft Benelux. Az email szerint a döntést azzal magyarázzák, hogy a vállalatnak "számos külső tényezőkből adódó kihívással" kell szembenéznie. Az említett benelux-irodában dolgozók április 1-jével távoznak a cégtől.

„Mint mindannyian tudjuk, a piac folyamatosan fejlődik, és mint szervezetnek lépést kell tartanunk vele. Jelenleg a Ubisoft számos kihívással néz szembe a külső tényezők miatt, mint például a fizikai játékok értékesítési volumenének csökkenése a digitális értékesítés javára, a marketing központosítása az összes kommunikációs csatornánk digitalizálásával, az elmozdulás a nagy, jelentősebb kiadásoktól a F2P, a mobil és szezonális játékok irányába. A jövő kihívásainak való megfelelés érdekében a Ubisoft vezetősége úgy döntött, hogy számos európai leányvállalatot bezár” – áll az e-mailben.

Ami a stúdiókat illeti, úgy tűnik, a bezárások egyiket sem érintik. Az e-mail alapján csak a marketing és a forgalmazási irodák húzzák le a rolót.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS! 

Kövess Minket!