Így lesz a Hogwarts Legacyból átkokat szóró Call of Duty

Így lesz a Hogwarts Legacyból átkokat szóró Call of Duty

Egyre jobb modok érkeznek a Hogwarts Legacyhoz.

A modderek mindig dolgoznak azon, hogy az egyes játékok még színesebbek, izgalmasabbak vagy látványosabbak legyenek, megnyitnak újabb bejárható tereket, javítanak a grafikán, lecserélik a főszereplőt. Azonban olyan is előfordul, hogy a lehetőségeinket bővítik, vagy csak új nézőpontot adnak. 

Most ez történt a Hogwarts Legacyval is, szabadjára engedték kreatív energiáikat, amelynek részeként készül a multiplayer mod is a játékhoz, ami egyelőre igencsak meggyőző, várjuk, hogy egyszer tényleg elkészüljön. Azonban amíg erre várunk, eltölthetjük az időnket egy másik fantasztikusan sikerült moddal, aminek segítségével még inkább olyan érzésünk lesz, mintha ott lennénk a Tiltott Rengetegben, vagy épp a kastélyban és környékén. Ugyanis belső nézetből járhatjuk be a térképet, csinálhatunk küldetéseket és harcolhatunk az ellenfelekkel.

A mod YouYouTheBoxx keze munkáját dicséri, és itt tudod letölteni, ha neked is megtetszett. Persze nem hibátlan, nem lepődjetek meg, ha belefutotok különböző bugokba és glitchekbe. Elsőre azért ajánlatos „rendesen” is végig vinni a játékot, de ha még utána is éreztek kedvet a barangoláshoz, ahhoz ez a mod tökéletes. Továbbá azoknak is jó időtöltés lehet, akik már nagyon várják a belső nézetes módot a Fortnite-ban, amelynek csúszik a második szezonja.

OSZD MEG VELÜNK A VÉLEMÉNYED HOZZÁSZÓLÁSBAN! KÖVESS MINKET FACEBOOKON IS!

Kövess Minket!