James Cameron új Terminator filmen dolgozik, de egy dolog miatt kivár vele

A neves rendező-író egyelőre nem kapkodja el a szkriptet, mert szeretné feltérképezni a már létező mesterséges intelligenciát a művéhez.

James Cameron neve alighanem egyet jelent a sikerrel, legalábbis a bevételek szempontjából biztosan. Az Avatar: A víz útja című produkciójával is elképesztően nagyot kaszált a 20th Century Stúdió, hiszen rövid idő alatt a harmadik legjövedelmezőbb film vált belőle.

Ezen kívül neki köszönhetjük a Titanicot, pedig abban nem sokan hittek akkoriban, illetve a Terminator első két részét is. Utóbbi franchise esetében a rajongók az elmúlt években azonban inkább csalódottan voltak kénytelenek kijönni a mozikból, mintsem elismerően csettinthettek volna, hiszen nem igazán sikerültek jól a korábbi felvonások, élen a Terminator: Sötét végzettel, amely Metacriticen 3,9 ponton áll a felhasználók véleménye alapján. A Terminátor – A halálosztó és a Terminátor 2: Az ítélet napja után Cameron mondhatni átadta a stafétát a franchise kapcsán, mígnem a legutóbbi produkció alkalmával visszatért, mint producer. A gyártást beárnyékolták a Cameron és Tim Miller rendező közötti kreatív nézeteltérések, és valószínűleg ezért is részesült végül ilyen vegyes fogadtatásban a film.

James Cameron viszont most egy elég jó hírrel rukkolt elő, ugyanis nekilátott egy új Terminator film forgatókönyvének, de mielőtt befejezné, szeretné látni, hogyan reagál a való világ a mesterséges intelligencia elterjedésére. A Dell Technologies World 2023 rendezvényen derült ki, hogy Cameron valóban dolgozni kezdett egy új Terminátor filmen, de egyelőre nem hajlandó erről semmiféle információt megosztani, amíg a mesterséges intelligencia körüli dolgok le nem tisztulnak.

Cameron nyilvánvalóan helyre akarja hozni a dolgokat, és ehhez figyelemmel követi hogyan hat az egyre jobban fejlődő MI a körülöttünk lévő világra. A következő filmet pedig erre szeretné felépíteni. Erre a választ majd csak az idő adhatja meg, miközben további kérdést vet fel az is, hogy vajon ez lesz-e a legjobb megközelítése a dolgoknak? Az viszont több, mint bíztató, hogy James Cameron újra a Terminátor-franchise élére áll. A másik biztos dolog, hogy Arnold Schwarzenegger nem szerepel már több Terminator filmben, és ezt maga a színész mondta el nem is olyan rég, mivel ő végzett ezzel a szériával, bár egy másik szerepét még egyszer utoljára el szeretné játszani.

Kövess Minket!



Gamer szótár