K&H MNEB R6S: 1 pont döntött az alapszakasz 1. helyéről, elképesztően szoros az élmezőny

K&H MNEB R6S: 1 pont döntött az alapszakasz 1. helyéről, elképesztően szoros az élmezőny

Már csak a helyosztók vannak hátra, utána kezdődhet a rájátszás.

Egy pótnap beiktatására is szükség volt, de végül lezárult a K&H MNEB 2023-as évadának Rainbow Six Siege alapszakasza. Innentől már a kiesés elkerülése lesz a tét az összes együttes számára, ugyanis július 3-án a helyosztókat bonyolítják le, majd következik a rájátszás, amelyben Magyarország négy legerősebb 

Mi történt az alapszakaszban?

A nyolc csapat közül a Nice Gaming végül pont nélkül zárt, ugyanis még hosszabbításra sem tudták menteni egyik mérkőzésüket sem. A Cyberium Budapest egy lépcsőfokkal magasabbra jutott, azonban a három győzelem nem volt elég ahhoz, hogy eljussanak a helyosztót jelentő helyezések egyikére. A maradék hat együttesből a Firebird eSport és a Budapest Five fej-fej mellett gyűjtötte a pontokat az egész szezonban, így ők csípték meg az 5-6. helyeket a tabellán. A Békéscsabai E-sport Egyesült negyedikként, kicsit a semmi közepén érezheti magát, nem úgy a Spirit Gaming, akik mindössze 3 ponttal maradtak le a biztos továbbjutást jelentő pozícióról. A képzeletbeli ezüstérmet a WiLD MultiGaming legénységének nyakába akasztották, de még őket is felül tudta múlni az Illés Akadémia Spirit, akik egyetlen ponttal előzték meg Dogefatheréket.

Elképesztő izgalmakra lehet majd számítani a playoffban, ugyanis az IAS és a WILD mellett a 3-6. helyezettek közül is többen képesek arra, hogy egy-egy jó szériának köszönhetően felérjenek a csúcsra. Július 3-án eldől, hogy a Spirit, BEE, Firebird, BP5 négyesből melyik két csapat jut tovább a vigaszágas rendszerben megrendezésre kerülő utolsó szakaszba. A tét hatalmas, ezért tényleg bele kell adni mindent a játékosoknak, innentől nincs igazán hibázásra lehetőség, ugyanis az a véget jelentheti számukra.

Kövess Minket!



Gamer szótár