Hirdetés

K&H MNEB R6S: Hétvégén indul a rájátszás, ez a négy csapat harcol a bajnoki címért

Hétfőn dől el minden, de addig sem maradtok azonban izgalmak nélkül, ugyanis indul a kieséses szakasz.

Hirdetés

Három mérkőzésnap maradt már csak hátra a K&H MN5B R6S első szezonjából. A nyolc csapatból négyen maradtak talpon a kimerítő, de végletekig kiélezett alapszakasz, valamint a 3-6. helyezettek közötti helyosztók után. A Spirit Gaming és a Firebird eSport duója csatlakozott az Illés Akadémia Spirithez és a WiLD MultiGaminghez. A tavaszi-nyári Masters díjazása nem kevesebb, mint 1 350 000 forint, amiből a bajnok 500 000 forintot tehet majd zsebre. De pontosan mikor játszanak majd hazánk legjobb R6S csapatai?

Rájátszás menetrendje

Először az Illés Akadémia Spirit a Spirit Gaminggel, a Firebird eSport a WiLD MultiGaminggel méri össze erejét. A felső ági elődöntők után az alsóági elődöntőt is 07.08-án rendezik meg, így két Bo3-at láthatsz majd a képernyőn. 07.09-án a felső ágon és az alsóágon rendeznek kisdöntőket, szintén Bo3-as formátumban. A bajnoki címért zajló összecsapást már Bo5-ben, mapelőny mellett bonyolítják le 07.10-én 18:00-tól. 

Az IAS és a WILD magabiztosnak tűnt végig az alapszakasz során, de a Spirit és a Firebird is jó formában érkezhet a playoffba. A helyosztók során a Losiék eggyel nagyobb fordulatszámon pörögtek, 7-4-re győzték le a kiemelésért rendezett Bo1-ben Hedsutékat. Az alapszakaszban az IAS hosszabbítás után egyszer kikapott a Spirittől, majd szintén hosszabbításban vettek revansot, így egy hatalmas ütközetre van kilátás. A WILD egyszer 5-7-re vereséget szenvedett a Firebirdtől, majd 7-2-re visszavágtak az L-ért. Ott is lehet azon izgulni, hogy épp melyik ötös fog ki jobb formát. Minden mozzanatot továbbra is Th3Rxckstar Twitch csatornáján követhetsz figyelemmel!

Nézd meg legújabb videónkat

Kövess Minket!



Gamer szótár


Hirdetés

Esport1 Youtube: Iratkozz fel!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés