Nem kirakat csapat akar lenni a Liquid, hanem bajnok

Nem kirakat csapat akar lenni a Liquid, hanem bajnok

YEKINDAR, NAF és daps is a Liquid új felállásáról, valamint a régióváltás hátteréről beszélt a közelmúltban adott interjúkban.

A BLAST Premier őszi csoportkörén debütált az új NAVI és az egy játékost cserélő Vitality mellett az immáron európai Liquid is. A régióváltással rengeteg dolog változott a csapatnál, hiszen a veteránjaik leléptek és innentől kezdve YEKINDAR irányít. És ha ez még nem lenne elég bonyodalom, az újonnan érkező játékosaik most először játszanak nemzetközi felállásban, Rainwakernek pedig még a tier 1 is újdonság. Tehát sok feladata van még az ötösnek, ha bajnoki címekért akarnak küzdeni. Ennek ellenére a csapat debütje igen jól sikerült Koppenhágában. Az egyelőre rövid közös munkájuk gyümölcseként az új Liquid megverte a tavaszhoz képest változatlan, IEM Katowice bajnok G2-felállást és ezzel máris sokakat lenyűgöztek. Viszont az észak-amerikai Counter-Strike elárulásáról szóló hangokat így sem sikerült még teljesen elhallgattatniuk.

Ezzel kapcsolatban NAF korábban arról beszélt egy, a Dust2.us-nek adott interjúban, hogy nem akartak „az észak-amerikai kirakat csapat lenni”, akik soha nem nyernek semmit és csak a fizetésért csinálják, mert ők igenis nyerni akarnak. Nemrég pedig az edzőjük, daps még ennél is tovább ment és kimondta a nyilvánvalót, amit a Liquid rajongói bázisának egy jelentős része biztosan nem akart hallani: „A Liquidnek nem az a dolga, hogy Észak-Amerikában legyen és életben tartsa Észak-Amerikát”. A mester már csak azért is így gondolja, mert fontos, rendszeres versenyek és selejtezők alig vannak a régióban az RMR-eken túl. Ha pedig konzisztensen jók akarnak lenni, akkor szerinte a legjobb európai csapatok ellen kell gyakorolniuk, nem pazarolhatják el az idejüket a két kontinens közti repkedéssel és a jetlag kiheverésével.

Ezeket olvastad már?

Vagyis a Liquidnél egyértelműen eldőlt, hogy kizárólag európai játékosokat fognak igazolni a jövőben, hacsak nem épül vissza az NA-régió például a 2018 előtti szintre és lesz értelme ismét arra fókuszálni. Ezt és a szervezet renoméját ismerve mégis meglepő, hogyha igazából régiótól függetlenül bárki szóba jöhetett volna az átigazolási szezon alatt, akkor mégis miért az orosz származású, spirites Patsire és a 500-ban játszó, bolgár Rainwakerre esett a választásuk? Daps a már említett interjúban, valamint YEKINDAR a HLTV-vel beszélgetve erről is elmondták a gondolataikat.

Mindketten kihangsúlyozták, hogy a potenciális játékosok között voltak észak-amerikaiak is, de az európai opcióik egyszerűen jobbak voltak. YEKINDAR szerint „látható volt, mennyivel jobban értik a játékot” az európaiak, ezért is döntöttek inkább a régióváltás mellett. Miután a régió már nem volt korlát, több nagyobb név is volt az asztalon. Mondjuk a menedzsment nem is végezné jól a dolgát, ha legalább nem tapogatóznak a legjobb játékosok elérhetőségéről, áráról. De miután ezek a játékosok nyilvánvalóan mozdíthatatlanok voltak, reálisabb opciók felé kellett nézniük. Daps szerint már a Major után, az IEM Dallas alatt keresni kezdték nitr0 utódját. YEKINDAR úgy nyilatkozott erről, hogy „Rainwaker kiválasztása könnyű volt, mert illeszkedik nitr0 szerepeibe”, míg daps szerint „még néhány ismertebb, tapasztaltabb játékosnál is jobban élveztük nézni a játékát”. Ami pedig Patsit illeti, ő volt YEKINDARék „elsőszámú választása EliGE helyére”.

A cserékben nyilván van rizikó is, hiszen két tapasztalt veterán távozott a csapattól és fiatalok jöttek a helyükre. Viszont a Liquid irányítója és edzője egyáltalán nem aggódik emiatt. Daps szerint az egyetlen kockázat Rainwakernél az lehet, hogy „összeomlik mentálisan”, de gyorsan hozzátette, hogy „nem olyan típus, nagyon konzisztens és összeszedett a játékában”. Patsi esetében pedig az angol tudása lehet problémás. Daps szerint „a csapatban egyértelműen az ő angolja a legrosszabb a játékon kívül”. Viszont a játékon belül szerinte nincs gond a nyelvtudásával, sőt, itt képes YEKINDAR jobbkezeként még a körközepi döntéseit, ötleteit is jól kommunikálni.

Az új játékosok miatt a játékon belül is kellett hozni néhány nagyobb változást, hiába gondolhatnánk akár azt is YEKINDAR korábbi szavai alapján, hogy egy az egyben cseréltek. Az irányító szerint Patsival könnyű dolguk volt, mert több szerepet is átvett YEKINDARtól a pályákon, hogy ő a háttérben maradhasson és az összképre figyelhessen. Rainwaker beillesztése viszont bonyolultabb volt, mert sok az átfedés NAF és közte. „Érdekes volt, mert nagyon hasonlóak, sok pozíciójuk fedésben van, ezért úgy döntöttünk, hogy NAF-ot felelősségteljesebb helyekre rakjuk” – mondta YEKINDAR. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy NAF már nem klasszikus lurker játékos, aki a többiektől leválva próbál helyzeteket teremteni, hanem a falka része lesz és EliGE néhány korábbi feladatát veszi át.

A játékosokon túl a pályákkal is kísérletezik a Liquid. Az edző és az irányító is arról beszélt, hogy jelenleg mind a héttel próbálkoznak, hogy kiderítsék, mi megy a legjobban és mi a legkevésbé. Így például Vertigo is előkerült a G2 ellen, mert úgy látták, hogy a játékosaikhoz ez jól illeszkedik, hiába nem játszotta az előző felállás idén, hiába nincs valami hatalmas tapasztalata rajta sem Patsinek, sem Rainwakernek. De bejött, szóval egyelőre nincs okunk kételkedni az ötletben. A kérdés így az lehet majd, hogy ezzel visszatérnek-e esetleg a Nuke permabanhoz? YEKINDAR szerint még nincs szó erről, csak azért tiltották ezt a G2 ellen, mert NiKoék túl erősek rajta. De a ma délutáni FaZe elleni találkozón is furcsa lenne szerintünk, ha előállnának ezzel a pályával karriganék ellen. Szóval akarva-akaratlanul is ez a pálya lehet az, ami a legvalószínűbb vesztese lesz a kísérletnek.

Kövess Minket!



Gamer szótár