Minden pálya visszakerült a CS2-be, közel a megjelenés?

Minden pálya visszakerült a CS2-be, közel a megjelenés?

Már csak két pálya van, ami nem került vissza a játékba.

Italy visszatérése óta minden napra jut egy kisebb Counter-Strike 2 frissítés. A ma hajnaliban is volt néhány apróbb változás, így például a bomba már nem süllyed el a vízben és a golyók már nem sebeznek annyit az ellenfeleken át, vagyis az AWP-vel sem lehet már egy lövéssel több embert lelőni, ha egy vonalban állnak. A legnagyobb újdonság viszont az, hogy minden eddig tesztelt pálya elérhetővé vált a bétával rendelkezők számára. Igaz, egyelőre csak a Casual és a Deathmatch módokban játszhatnak online a tesztelők. De a motorháztető alatt már készül az igazán nagy változás is: rövidebbek lesznek a versengők.

Tegnap már foglalkoztunk azzal, hogy a játékfájlok alapján a CS:GO-s rövid és hosszú MM-et egyesítve MR12-re áll át a játék, ami azt jelenti, hogy félidőnként maximum 12 kör lesz 8 vagy 15 helyett. Az online elérhető játékmódokat ez értelemszerűen nem érinti. De a mostani frissítésben már minden pályát és játékmódot játszhatunk offline és ebből kiderült, hogy a versengő már ezt az új formátumot követi a bétában.

Ezeket olvastad már?

A pályák visszakerülése egyébként azért is érdekes fejlemény, mert ez már a CS2 megjelenésének közelségére utalhat. Ugyanis az aktív versenypályák közül már csak Inferno nem tért vissza – korábbi szivárgások alapján ezt teljesen felújítja a Valve. Ezen kívül pedig Cobblestone-ra várunk még, amiről a héten derült ki pár érdekesség. De ha olyan ütemben jönnek a frissítések, mint az utóbbi időben, akkor közel lehet a célvonal és pár héten belül kijöhet a végleges változat is. Vagyis elég jó az esélye annak, hogy a Valve betartja az ígéretét és a csillagászati nyár végéig, szeptember 23-ig magkapjuk a CS2-t.

Kövess Minket!



Gamer szótár