Karrigan a FaZe egybentartásáról: Mit tehetnék? Az istenek kezében van

Karrigan a FaZe egybentartásáról: Mit tehetnék? Az istenek kezében van

Jobb híján igyekeznek a jelenre fókuszálni a FaZe-nél, mert nem tudják, hogy mit hoz a jövő a csapat számára.

Vasárnap a FaZe győzelmével ért véget a CS Asia Championship, az év egyik utolsó tier 1-es LAN-ja. A MOUZ elleni finálét követően természetesen ünnepelt a csapat, ám mint azt lassan mindenki tudja, a zsinórban 15 szériagyőzelemnél tartó ötös napjai meg vannak számlálva. Egyrészt ott lebeg a fejük felett a Complexity-felvásárlás. Másrészt már-már garantált, hogyha máshol is kellene folytatniuk a játékot, azt Twistzz nélkül kell tegyék majd, mert ő a riportok alapján a Liquidbe fog igazolni.

Ebben a nehéz helyzetben talán még meglepőbb a FaZe jelenlegi sikere. Amikor James Banks a CAC végén egy győztes interjúban megkérdezte karrigantől, hogy mit gondol erről az egészről, akkor az irányító egy kicsit sejtelmesen, de elmondta, hogy ezen a ponton sajnos már nem rajta múlik, hogy mi lesz a csapata sorsa:

„Fogalmunk sincs, hogy mi történik. Élveznünk kell a közös játékot. Őszintén, annyi mély- és csúcspontunk volt ezzel a csapattal. Tudtam, amikor kijött a CS2, hogy újra magunkra fogunk találni. Csak élvezzük a játékot és a munkát. Ez láthatóan bejött, mert mi vagyunk jelenleg a legjobb CS2-es csapat. [Banks: Ha tehetnéd, egyben tartanád a csapatot?] Elég nehéz ez a helyzet, de mit is tehetnék? Az istenek kezében van. Csak élvezzük azt, amit ma elértünk itt, ennyit tehetünk jelenleg.”

A FaZe legközelebb a BLAST Premier Fall Finalön játszik majd, ahol igen jó eséllyel indulnak egy újabb bajnoki trófeáért. Ezen még biztosan Twistzz fog játszani a csapat kezdőjében, de hogy utána mi lesz ennek a felállásnak a sorsa, az rejtély. A Complexityt birtokló cég az év végéig megveszi a FaZe-t, a tervek szerint utóbbi org azután beszünteti az e-sport részlegét és kizárólag tartalomgyártásra fog fókuszálni.

Borítókép: HLTV/brcho

Kövess Minket!



Gamer szótár