125 milliós „borzalmas ötletnek” nevezte egy fejlesztő az EA varázslós FPS-ét

125 milliós „borzalmas ötletnek” nevezte egy fejlesztő az EA varázslós FPS-ét

Mondjuk az egy kicsit túlzás, hogy az Immortals of Aveumon dolgozó egykori fejlesztő szerint már a műfajválasztás is hiba volt.

Csúfosan megbukott tavaly nyáron az Immortals of Aveum. Pedig eleinte még egészen ígéretesnek tűnt a Dead Space és a Call of Duty egykori kreatív igazgatója által vezetett Ascendant Studios és az Electronic Arts közös próbálkozása. Csak aztán az optimalizálatlansága és a silány tartalma magával rántotta a varázslós FPS-t a mélybe. Emiatt a kasszáknál sem teljesített valami jól a játék: Steamen az egyidejű játékosok számának tetőzése 482 volt a megjelenés utáni első hónapban, ami szinte hallatlan egy tripla A-s cím esetében. Ezek után már az is kilátásba került, hogy az egész stúdiót beszánthatják.

Az amerikai IGN nemrég közölt egy riportot, amelyben fejlesztők beszéltek a teljes iparágat érintő leépítésekről. Az egyikük pedig az Ascendant Studios korábbi munkatársaként az Immortals of Aveum fejlesztéséről is elárult egyet s mást. Így például kiderült, hogy a varázslós FPS 125 millió dollárba került, amiből kb. 85 millió ment el a tényleges munkálatokra, a maradék pedig a marketingre és értékesítésre. Ami valljuk be, nem igazán látszódott a végterméken. Mármint a 40 milliós marketing ellenére egy aprófalu lakosságát sikerült összekaparni játékosbázisnak?

Ezeket olvastad már?

De lépjünk is túl a pénzügyeken, hiszen a megkérdezett fejlesztő szerint nem azzal volt a baj az Immortals of Aveum esetében, hanem valami egészen mással:

„Nagyon tehetséges emberek dolgoztak a fejlesztőcsapatban, de egy AAA-s, egyjátékos lövöldét csinálni a mai piacon egyszerűen borzalmas ötlet volt, főleg, hogy ez egy új szellemi tulajdon volt, ami Unreal Engine 5-tel készült. Az, ami végül megjelent, egy felfújt, ismétlődő kampány volt, ami túl sokáig tartott.”

Azt elismerjük, hogy a kampány ilyen formában nem működött. De azért a műfajválasztásra tolni a felelősséget egy kicsit túlzásnak tűnik. Mármint, ha az lett volna a baj, hogy ez egy single-player FPS, akkor a Cyberpunk 2077 nem élhetné a reneszánszát, nem kapna folytatást. Vagy tévedünk? Írjátok meg kommentben!

Kövess Minket!



Gamer szótár