Jönnek az Activision Blizzard játékai a Game Passbe – már meg is van az első fecske

Jönnek az Activision Blizzard játékai a Game Passbe – már meg is van az első fecske

Már nem kell sokat várni rá, hogy a Game Pass előfizetéssel együtt az Activision Blizzard játékait is élvezhessük. Ugyanis az Xbox elnöke bejelentette, hogy mikor jön az első ilyen cím.

Az elmúlt évek legfontosabb gaming híre kétség kívül az volt, hogy a Microsoft bekebelezte az Activision Blizzardot. Bár több ország, köztük az USA versenyhivatala is igyekezett megakadályozni ezt a felvásárlást, de végül csak lezárták a 69 milliárd dolláros üzletet. Ez azt jelenti, hogy azóta a Microsoft és Phil Spencerék Xbox-részlege rendelkezhet a legendás kiadó összes szellemi tulajdona, például a Call of Duty, a Warcraft és a Diablo felett. Továbbá azt, hogy ezek előbb-utóbb a Game Passbe is beszivárognak.

Amikor megtörtént a nagy összeolvadás, akkor még az a hír járta, hogy gyorsan megjelennek az említett címek a Game Pass kínálatában. Ám azóta eltelt több hónap, az Xbox-részleg fejei pedig egy szót sem szóltak ezekről a várva várt játékokról. A csendet végül tegnap este törték meg Phil Spencerék, miután bejelentették, hogy 4 exkluzív játékuk is megjelenik a rivális konzolokon.

Ezeket olvastad már?

Az Activision Blizzard játékainak jövőjéről Sarah Bond, az Xbox elnöke nyilatkozott. Elmondása szerint a cég játékai meg fognak jelenni a Game Passben. Bár azt nem pontosította, hogy ezalatt mindegyikre gondolt-e vagy csak néhányra. Mindenesetre is, az első fecskét leleplezte Bond: a Diablo IV március 28-án érkezik az előfizetéses platformra. Ez azt jelentené, hogy alig 10 hónappal azután, hogy a Diablo legújabb része a piacra került, máris ott lesz a havidíjas kínálatban.

Egyelőre nem tudni, hogy a Diablo IV után mely Activision Blizzard által kiadott játékok landolhatnak még a Game Passben. Ami biztos, hogy nem ez az első fecske lesz az utolsó. Az idei Call of Duty: Black Ops Gulf War például egy jó tipp lehet, már amennyiben az Activisionnek nincs valamilyen korábbi megegyezése a Sony-val, ami meggátolná a Game Passben történő debütálást. Az xboxos játékok, illetve több partnerük munkája gyakran már a megjelenés napján bekerül a kínálatba, így logikus lenne, ha ilyesmit tervezne a cég.

Kövess Minket!



Gamer szótár