Lassan Pókember második eljövetelét is lenyomja a Helldivers 2

Lassan Pókember második eljövetelét is lenyomja a Helldivers 2

Még az egyik legjobb PlayStation 4-es játékból, a Bloodborne-ból sem kelt el annyi példány, mint az Arrowhead Csillagközi inváziójából.

Lassan egy hónapja írtunk arról, hogy már milliók küzdenek a szabadságért a Helldivers 2-ben. Akkor az Arrowhead Game Studios vezetője, Johan Pilestedt egy kérdésre reagálva árulta el, hogy már hárommillió példány elkelt a játékból. Ami valljuk be, nagyon szép szám ahhoz képest, hogy csak a február eleji megjelenés után kapták fel a címet igazán. De azóta sem hivatalos, sem félhivatalos információ nem jelent meg arról, hogy mennyien harcolnak a Szuperföldért – egészen eddig.

A Bloomberg hasábjain egy TD Cowen nevű elemzőcég munkatársa, Doug Creutz azt mondta, hogy már több mint 8 millió eladást generált a megjelenése óta a Helldivers 2. Ez azt jelentené, hogy például a Marvel's Spider-Man 2-t és a Bloodborne-t is lenyomta az Arrowhead Csillagközi invázió inspirálta játéka, ha a megjelenést követő első egy-másfél hónapot hasonlítjuk össze. Pókember egyébként még utol is érheti ezzel a tempóval a Helldivers 2, hiszen a Statista alapján annak majdnem négy hónap kellett a tízmillióhoz. Mi lesz még itt, ha egy szép napon Xboxra is ellátogat a robot Vietnám?

Ezeket olvastad már?

Bár eleinte szervergondok nehezítették meg azt, hogy a Helldivers 2-t élvezhessük, pár hét alatt rendbe hozta ezt a fejlesztőcsapat, azóta pedig folyamatosan új tartalmakkkal lepnek meg minket. Mindennek köszönhetően rendszeresen 400 ezer fölé kúszik az egyidejű aktív játékosok száma Steamen – legalábbis a SteamDB szerint. A PlayStation 5-ös eladásokról, játékosszámokról sajnos keveset tudni. De ha a VGC cikkéből indulunk ki, amely szerint februárban a Helldivers 2 képes volt lenyomni az EA FC 24-et Nagy-Britanniában, és 57-43%-os arányban a PS5-ös változatot vitték a népek, akkor valószínűleg a Sony konzolján is úgy viszik a címet, mint a cukrot.

Kövess Minket!



Gamer szótár


Gaming - A GTA 6-ban túl nagyok a popsik, de a GTA 5 egyik főszereplője nem adja fel!

Semmi szégyellnivaló nincs benne, hogy a GTA 6 elképesztő játék lesz, és már most tele van hatalmas hátsókkal. Az eddig kiadott pikáns előzetesekből is látszik, hogy a 2026. május 26-án érkező alkotás bővelkedik az ilyesfajta popsikban. A GTA 5 egyik főhősét, Michaelt alakító Ned Luke pedig szintén észrevette ezt.

Közvetítések