Kiszivárgott képek árulkodnak a The Sims 5 nagy újításáról

Kiszivárgott képek árulkodnak a The Sims 5 nagy újításáról

Minden jel arra utal, hogy a hátunk mögött hagyhatjuk a The Sims 4 egyik legidegesítőbb részét.

Már jó ideje tudjuk, hogy Project Rene kódnéven készül a The Sims 5. Tavaly szeptemberben például azt árulta el róla az Electronic Arts, hogy a megjelenés napjától kezdve teljesen ingyen letöltheti bárki. Ezt megelőzően arról beszéltek a fejlesztők, hogy mennyivel intelligensebbek lesznek az NPC-k, mennyire látványos lesz a játék. Novemberben pedig azzal állt elő Lyndsay Pearson kreatív vezető, hogy többjátékos módot kaphat a folytatás. Az innovációk sora azonban nem áll meg itt, mert most kiszivárgott képek támasztanak alá valamit, amiről eddig csak spekuláció szintjén lehetett hallani a Margot Robbie segítségével még a filmvászonra is ellátogató címről.

Egy DzXAnt22 nevű Reddit-felhasználó a játék egy korábbi, belső használatra szánt verziójából ásta elő állítása szerint azokat a képeket, melyeken a The Sims 5 térképe, pályájának egy részlete látható. Ezek közül egyértelműen a térképes a legizgalmasabb. Ugyanis a The Sims 4-ben a Maxis arra kényszerített minket, hogy kis területek között, töltőképernyőket nézve vándoroljunk. Most viszont úgy fest, hogy végre sikerült összehozniuk, hogy minden elérhető legyen várakozás nélkül, egyetlen nagy térképen. Az adatbányász szerint a változás ellenére még mobilon is nagyon simán fut a játék: „még kizoomolva is beton stabil a teljesítmény”, állítja.

Ezeket olvastad már?

Szintén alátámasztja ezt a kreatív döntést, hogy DzXAnt22 a fájlok között semmilyen utalást nem talált arra, hogy a The Sims 4-hez hasonló „travel” vagy „utazás” gombot tennének az ötödik részbe a fejlesztők. Tehát felettébb gyanús, hogy ezúttal nyílt világú lesz a játék. Fontos még egyszer leszögezni, hogy ez egy több mint egy éves verzió alapján derült ki, tehát azóta történhettek változások. De azt kell mondjuk, pont időszerű lenne meghaladni ezt az utazgatós mizériát, mert manapság már mindenki SSD-ket használ a játékra. Arról nem is beszélve, hogy a negyedik Sims óta más címeknél hozzászokhattunk, hogy nem kell töltőképernyőket nézegetni állandóan, így jogos elvárás is ez.

Ami valószínűleg nem változik, hogy hogyan festhetnek majd az utcák. Bár a teljes térkép tartalmát nem lőtte le az adatbányász, hiszen csakis egy apró szelete volt ténylegesen játszható azon a teszten, amin ő részt vett. Azonban amit látott a játékban és a fájlok között, az alapján Párizsra hajazó látványban gondolkoznak a Maxisnál. Persze a The Sims-szériát ismerve számítani lehet rá, hogy lesz több európai és amerikai hatású helyszín is a fantáziavilágok mellett. Vagyis meglepő lenne, ha csakis egy Párizsra hajazó területen mászkálhatnánk.

A kiszivárgott képeket ITT tekinthetitek meg.

Kövess Minket!



Gamer szótár