Félnek a rajongók, hogy a GTA 6 megjelenése felfalhatja a Mafia 4-et

Félnek a rajongók, hogy a GTA 6 megjelenése felfalhatja a Mafia 4-et

Egyelőre egyik megjelenési dátuma sem ismert pontosan, de úgy tűnik már most elkezdődött a csata a két népszerű cím között.

Az elmúlt időszakban már lehetett sejteni, hogy nem maradunk Mafia játék nélkül, de aztán jött egy megbízható szivárogtató és nagyszerű hírrel szolgált a 4. rész kapcsán. Elmondása szerint a Take-Two felkészült a Mafia 4 bejelentésére, szóval már nincs messze az új felvonás első bemutatója sem.

Ezeket olvastad már?

Ez rögtön felcsigázta a rajongókat, mivel a gyatra 3. rész után sokan vágynak egy izgalmas Mafia-címre. Ez az izgalom azonban egyeseknél félelembe csapott át, és akadtak olyanok, akik aggodalmukat fejezték ki a játék esetleges kudarcával kapcsolatban, ennek az oka pedig nem más, mint a GTA 6. Nem szabad elfelejteni, hogy 2025 egyértelműen a GTA 6-ról szól majd, és szinte minden játékra hatással lesz a debütálása.

Persze nem történt még meg a hivatalos leleplezés, de a rajongók egy része úgy gondolja, hogy a következő hetekben várható bejelentés után jövőre megjön majd a Mafia 4 is, ez pedig komoly csatát eredményezne a GTA 6-tal. A Twitter-felhasználók úgy gondolják, hogy nem lenne jó ötlet, ha a Take-Two jövőre dobná piacra a nagysikerű franchise negyedik felvonását.

Mivel a Mafia az elmúlt években nem volt túl releváns, nagyon valószínű, hogy nem lenne képes felvenni a versenyt a GTA-val. A rajongók remélik, hogy a fejlesztők még ebben a hónapban bejelentik a játékot, és még az év vége előtt kiadják, hogy ne ütközzön a GTA 6-tal. Mások szerint a Mafia 4-nek teljesen ki kellene hagynia a 2025-ös évet is, és a 2026-os megjelenést kellene megcéloznia.

A közösség egy része szerint a Take-Two elég okos ahhoz, hogy elkerülje ezt a csetepatét, és mivel a kiadó valószínűleg mindkettő címét sikeressé akarja tenni, ezért 2025-öt szabadon hagyja a Rockstarnak, hogy utána 2026-ban ismét egy nagy dobással rukkolhasson elő.

Egyetértünk ezzel az elmélettel, mivel a kiadó már tisztában van a GTA vonzerejével és népszerűségével. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, mert van egy kiszámíthatatlan eleme is, ugyanis a GTA 6 akár 2026-ig is elhúzódhat.

Kövess Minket!



Gamer szótár