Nem egy, két játék is fő a The Elder Scrolls Online készítőinek boszorkánykonyhájában

Nem egy, két játék is fő a The Elder Scrolls Online készítőinek boszorkánykonyhájában

Egykori Activision-, Raven Software-, DICE-, PUBG- és Bungie-fejlesztők dolgoznak az egyik projekten.

Tavaly végre megvehette a Microsoft az Activision Blizzardot. Erre nem kevesebb, mint 68,7 milliárd dollárt költött az Xbox tulajdonosa. Attól persze még évek, ha nem évtizedek választanak el bennünket, hogy lássuk, mennyire volt kifizetődő ez az üzlet. Azonban az ehhez képest pár évvel korábban megvásárolt Bethesda kapcsán már kezd kirajzolódni, hogy mi is a Microsoft stratégiája. Korábban például több készülő játékuk is kiszivárgott, plusz készül az Indiana Jones and the Great Circle is, ami még idén jön. De ezek mellett is van még egy s más az akkor felvásárolt stúdiók egyikének tarsolyában.

Két tripla A-kategóriájú játék is főhet jelenleg a ZeniMax Online Studios boszorkánykonyhájában – derült ki két alkalmazott (ITT és ITT) LinkedIn-profiljából. Az egyikről már régebb óta tudni lehet: ez nem egy The Elder Scrolls világában játszódó cím, hanem valami teljesen új lehet. Az ugyan nem derült ki, hogy miről szólhat ez az új IP, hiszen titoktartási nyilatkozat köti az azon dolgozó személyeket. De az már látszik, hogy egy MMORPG lesz és egy teljesen új motor készült hozzá az újabb konzolgenerációk, hardverek képességeit szem előtt tartva. Fontos még megjegyezni, hogy ez egy multiplatform cím lehet, bár MMO-ként furcsa lenne, ha nem így gondolkodnának róla.

Ezeket olvastad már?

A másik cím – és ez a nagy újdonság most – egy lövöldözős játék lehet. Remek kérdés, hogy a Call of Duty mellé miért akar ilyet a Microsoft. De az talán segít megérteni a dolgot, hogy egykori Activision-, Raven Software-, DICE-, PUBG- és Bungie-fejlesztők dolgoznak a projekten. Tehát a csapatnak elsősorban ebben a műfajban van igazán nagy tapasztalata, aztán gondolkodhatunk rajta, hogy a tyúk vagy a tojás volt-e előbb. Egyébként is, azok után, hogy a Bethesdát (a ZeniMax Media leányvállalatát) a Starfield miatt vásárolta meg a redmondi óriás, már semmin sem lepődünk meg velük kapcsolatban. Pláne, hogy még a konzolok terén is nagy felfordulás jöhet náluk.

Kövess Minket!



Gamer szótár