A Blizzard beismerte, hogy hibáztak, jobban kellett volna figyelniük a játékosokra

A Blizzard beismerte, hogy hibáztak, jobban kellett volna figyelniük a játékosokra

Az utóbbi 5-6 évben nem mindig volt a helyzet magaslatán a Blizzard, de állításuk szerint ez már megváltozott és mostantól folyamatosan a fejlődést és a játékosok érdekeit tartják szem előtt.

20. születésnapját ünnepli az a World of Warcraft, ami 2004 óta ül az MMO-játékok számára kijelölt trónon, aminek sikerét még csak megközelíteni sem tudta más MMO és ami bármennyire is fantasztikus, azért voltak mélypontjai. Bár hivatalos forrásból nem tudni, hogy mennyi aktív játékosa van a WoW-nak, a becslések szerint az aktív előfizetők száma már kevesebb, mint fele lehet annak, mint ami a Lich King és a Cataclysm idejében volt. Szerencsére a Blizzard is tudja, hogy habár nincsenek bajban, azért nagyokat nem hibázhatnak. A fejlődés érdekében pedig mindent megtesznek, ha kell saját embereiket is lecserélik.

Holly Longdale - a széria aktuális alelnöke és vezető producere - például 2020-ban csatlakozott a Blizzardhoz, miután jócskán hozzájárult az EverQuest és az EverQuest 2 sikereihez. Longdale elmúlt 3, de már közel 4 éve pedig ha lassan is, de egyre biztosabban gatyába rázta a WoW-ot és a folyamat még mindig tart. Irányítása alatt jóval több izgalmas és valóban új ingame tartalmat kapott már a játék, sokkal jobban figyelnek a kommunikációjukra, sokkal előrébb terveznek és sokkal inkább átláthatóbbá teszik terveiket, azokat megosztják a nagyérdeművel. Sőt, Longdale nemrég a PCGamernek adott nyilatkozatában azt is elismerte, hogy a Blizzard tévúton járt, hogy sokkal jobban kellett volna a játékosokra figyelniük, mint amennyire tették azt korábban.

„Az út nagy részét én játékosként éltem meg, majd egy nagyon szerencsés vezetőként a csapat élén. Így pedig bizton állthatom, hogy korábban is többet kellett volna figyelnünk a játékosokra."

És való igaz, hogy a WoW 20 éve alatt volt már jobb viszony a Blizzard és a játékosok között. Hiszti mindig volt, mindig is lesz, de a Shadowlands körüli időkben végképp mélypontra került a hangulat a játékosok között. Akkor abszolút úgy működött a WoW és a Blizzard mintha nem csak magára a játékra, de a játékosokra sem figyelnének. Márpedig a játékosok éltetik a WoW-ot, ha valakik, akkor ők azok akik igazán alakítani tudják a játék jövőjét, erre pedig kötelező figyelnie a Blizzardnak. Szerencsére egyre inkább úgy tűnik, hogy Holly Longdale vezetésével figyelnek is rájuk. Bízzunk benne, hogy a The War Within és a Worldsoul Saga pedig valóban új korszakot nyit a játék életében.

Kövess Minket!



Gamer szótár